Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Elektromos urbanizáció - Avagy; vissza a városba

Elektromos urbanizáció - Avagy; vissza a városba
  • 2015. 12. 09.
Egy esztendővel ezelőtt már beszámoltunk az elektromos Futurer Urban rollerről szerzett tapasztalatainkról.
Nos, azóta sikerült egy nagyon rövid tesztkörre elvinnem a Futurer Mustangot is, majd néhány hete visszaálltam az Urban modellre, hogy azzal közlekedve rójam a kilométereket a városban.

Az elmúlt két hét során napi rendszerességgel közlekedtem úgy a fővárosban, hogy az éppen aktuális tesztautó a Lágymányosi hídnál található ingyenes parkolókban hagytam és onnan tömegközlekedéssel, illetve a rollerrel mozogtam.
Mindezt tettem azért, mert egyrészt tesztelni kell a folyamatosan fejlődő közösségi közlekedést, másrészt a Futurer az első tesztek óta akkora szerelem, hogy minden pillanatot ki kell használni a rollerezésre, amit csak lehet.

Nem is gondoltam volna, hogy ennyi ember jár rollerrel Budapesten!
Az elmúlt időszakban ugyanis szinte nem volt olyan nap, hogy ne találkoztam volna legalább egy-egy "rollertárssal". Igaz, őket nem az elektromos "agymotor" repítette előre...

Az Urban egyébként fejlődött az elmúlt esztendő során.
Egyrészt lengéscsillapítása lett komfortosabb, másrészt az akkumulátor üzemideje növekedett, harmadrészt a tempomatos megoldásnak köszönhetően tényleg az egyik legtökéletesebb közlekedési eszköz lett.
(A tempomat képes akár 3-4 km./órás sebességgel is "repíteni" a gépet, így a járdán, az esetleges csúcsforgalomban is tudunk kényelmesen araszolni.)

A rollerrel lehet haladni a járdán, a kerékpárúton, de a lakó-, pihenő övezetekben akár a közúton is - elvégre 25 kilométer/órás sebesség még az ilyen 100 pluszos súlyú figuráknak is, mint én, simán elérhető.
De ezek mellett az összecsukható, elektromos, alig 10 kilónyi rollerrel a buszra, villamosra, HÉV-re, metróra (Én ezekkel közlekedtem az elmúlt hetekben.) is könnyedén lehet fel/le szállni, illetve az autónk csomagtartójába is kényelmesen betehető, majd onnan szintén könnyedén kiemelhető. Érdekesség, hogy például a mozgólépcsőn össze sem kell csukni...
Az összecsukása egyébként két mozdulattal abszolválható és a kinyitáshoz sem kell agysebész diploma. Az összezáráskor a kormányrúd és a talp találkozásánál található vörös karra rálépve, a kormányt egy kicsit előre nyomva tudjuk kiakasztani a zárat, majd szépen lehajtva a kormányt a hátsó sárvédőbe (Ami egyben a lábfék is!) akasztva tudjuk a legkisebb helyen tárolni az eszközt. Kinyitásnál a hátsó sárvédőt a hátsó kerékhez nyomva kioldjuk a zárat és már állíthatjuk is egyenesbe a kormányrudat, hogy az első biztosítókar kattanását követően már induljunk is utunkra.

futurer urban (2)

futurer urban (3)

A roller természetesen kapott egy LED-es első fényszórót (Sötétben közlekedve tényleg nagy segítség, illetve bennünket is könnyebben észrevesznek.), amit ennél a modellnél is a kilométerórát is tartalmazó "fejegységbe" szereltek. A kilométeróra a sebesség mellett a hőmérsékletet, a megtett távot és az akkumulátor töltöttségét is mutatja.
A gáz- és fékkar is itt kapott helyet. Mindkét kallantyút a hüvelykujjunkkal tudjuk kezelni.

futurer urban (4)

futurer urban (6)

AZ Urban jelenleg három változatban érhető el.
A Boostert kizárólag felnőtteknek ajánlja a forgalmazó.
Az ECO változatot megnövelt hatótáv és megerősített váz jellemzi. (Jelenleg ezzel járok és nem akarom visszaadni, mert tényleg nagyon kényelmes! A térkövekből kirakott járdákon, kerékpárutakon haladva sem rázza szét az embert.)
A Master modellel pedig akár 40 kilométernyi távolságot is letudhatunk, egyetlen feltöltéssel.

Két fontos információt kell megosztanom még a nagyérdeművel.
Egyrészt szinte valamennyi Futurer modell elérhető próbára a kelenföldi bemutatóponton!
Másrészt a rollerek akár cégjárműként is beszerezhetőek/elszámolhatóak!

Előbbivel kapcsolatban még annyit, hogy a Camponában, december 12-13 között zajló macskakiállítás ideje alatt a helyszínen kipróbálhatóak/megrendelhetőek (Karácsonyig még meg is érkezhetnek!) lesznek a különböző Futurer elektromos rollerek is.

Utóbbi adalékhoz meg még annyit, hogy amennyiben egy cég/vállalkozás tevékenységi köréhez csatolható, úgy ténylegesen elszámolható egy-egy roller beszerzése.
A teljesség igénye nélkül lehet mondjuk egy raktárban/áruházban való közlekedéshez, vagy nagyobb ipar/mezőgazdasági terület bejárásához, esetleg a biztonsági szolgálat tagjainak mozgásához is használni egy-egy Futurer rollert.
A forgalmazó cég szakszerű tanácsadással is ellátja az érdeklődőket.

Ja!
És nem utolsósorban egy nagyon praktikus hordtáska is elérhető a Futurer rollerekhez!

És a cikk végére jöjjön egy videó - melynek képeit természetesen drónnal rögzítettük - de az egy (vagy sokkal több) másik teszt/történet.