Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Kevesebb légi baleset volt 2016-ban, de ezekben többen haltak meg

Kevesebb légi baleset volt 2016-ban, de ezekben többen haltak meg Kevesebb légi baleset volt 2016-ban, de ezekben többen haltak meg Kevesebb légi baleset volt 2016-ban, de ezekben többen haltak meg Kevesebb légi baleset volt 2016-ban, de ezekben többen haltak meg Kevesebb légi baleset volt 2016-ban, de ezekben többen haltak meg

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség adatai szerint bár 2016-ban kevesebb légi baleset volt mint egy évvel korábban, többen haltak meg. 

    A kedden publikált - az MTI-nek is megküldött - éves repülésbiztonsági jelentés adatai azt mutatják, hogy 2016-ban 1,61 baleset jutott egymillió repülésre, míg 2007-ben ugyanez az adat 3,53 volt, ez 54 százalékos javulás, de a 2015-ös adatnál is 10 százalékkal jobb.


    Ugyanakkor nőtt a halálos balesetek és az ezekben elhunytak száma is 2015-höz képest: két éve 4 halálos balesetben 136-an, tavaly 10 halálos kimenetelű szerencsétlenségben 268-an vesztették életüket. Ez azonban még mindig az ötéves átlag alatt van.


    A legtöbb baleset a Közel-Kelet - Észak-Afrika régióban történt (5,8 baleset egymillió repülésenként), a legkevesebb pedig Észak-Ázsiában volt, ahol egymillió repülésre 0,19 baleset jutott.


    A leggyakoribb baleseti ok amiatt következett be, hogy a repülőgép elhagyta a futópályát, illetve a gurulóutat, de gyakori volt az is, hogy a gép behúzott futóművel landolt, valamint a futómű összecsuklott landoláskor. 


    Halálos balesetek legnagyobb részben azért következtek be, mert az irányítást elvesztették repülés közben és emiatt a gép lezuhant.