Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Kiugrott a Gombóc

Kiugrott a Gombóc
B3V3Z3T3M

Gőgös Gúnár Gedeon: Kiugrott a Gombóc
Május 21-én a MOM Kupolában mutatja be új lemezét a Veronaki

 

Május 21-én dupla koncert keretei között, 10.30 és 15.00 órai kezdettel mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt Kiugrott a Gombóc címmel a Veronaki a MOM Kupolában.
 
Gőgös Gúnár Gedeon című kötetet 1962-ben adta ki először a Móra Könyvkiadó. Az első megjelenéstől a mai napig szülők, kisgyermekek és kisiskolások nemzedékei olvassák a bravúros írói teljesítménnyel létrehozott művet. Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a kötet majdnem minden magyar család könyvespolcán fellelhető.
 
Gőgös Gúnár Gedeon írónője Varga Katalin, Tarján Veronika nagymamája volt. A könyv Veronika számára valóságos, kézzel fogható családi kincs, amelynek segítségével kezdte el összefűzni a betűket, és tanult meg olvasni. Veronika már régen tervezte a mű feldolgozását, amely 2016-ban valósult meg a Libabál című albummal. Ezen a lemezen hallhatóak A Gőgös Gúnár Gedeon versei és meséi közül olyan kedvelt és ismert művek, mint a Süt a mama, a Gyuri kakas és a gyík, és a Libabál..
 
Az új album zenéit is Mogyoró Kornél és Fejér Simon Pál szerezte. A világzenei hangzásban a magyar és erdélyi népzenei elemek mellett fellelhető a balkáni, a blues, valamint a pop zene hangzásvilága. A közreműködők között szerepel vendégművészként Szokolay Dongó Balázs, aki unikális játékával teszi felejthetetlenné a muzsikát.
 
A generációkon átívelő értékmegőrzés jegyében Tarján Veronika, a Veronaki zenekar énekesnője és frontembere énekli el nagymamája, Varga Katalin költeményeit. Az énekesnő férje, Mogyoró Kornél és barátjuk Fejér Simon által komponált dalok hamisíthatatlan zenei utazásra hívnak bennünket. A Móra Könyvkiadó a nagy sikerű első album zenei és irodalmi folytatását is a Móra Music brand alatt jelenteti meg.
 
A 'Kiugrott a gombóc' lemez amellett, hogy nagymamám szellemi örökségének továbbgondolása, gyerekirodalmi kincs megőrzése is az utókor számára. Nekem és a férjemnek egy meghatározó zenei anyag az életünkben. A lemez készülésével együtt váltunk szülő párrá. Mint ahogy a gombóc, úgy ugrott ki közénk Virág - a kislányunk - December elején. Januárban már bele is fogtunk a lemez megálmodásába. A Mogyoró Kornél - Fejér Simon zeneszerzőpáros a "Libabál" folytatását is néhány ihletett nap alatt rakta össze. Míg a nappaliban a nagymamám szövegeire bújtak elő férjem Kornél, és Simon lelkéből a dallamok, addig pici lányunk édesdeden aludt dédanyja egykori szobájában, ami most már gyermekszobává vált. Mama írógépe mosolyogva nézett rám a komódról, mikor énekelni kezdtem, hogy Kiugrott a gombóc a fazékból...” Mesél Tarján Veronika az alkotási folyamatról.
 
A Móra Kiadónak és a Veronaki zenekarnak köszönhetően Varga Katalin írónő kiváló és nem kevés humorral fűszerezett költeményeit igényes, minőségi és gazdag muzsika formájában ismerhetik meg a mai gyerekek. A lemez és a mesekönyv kapcsolódása egyedülálló és értékes üzenetet hordoz magában: a felmenőink által ránk hagyományozott értékeket és tudást őrizzük kincsként, és ne felejtsük újra és újra csiszolni, hogy fényét még az utókor is csodálhassa!

A lemezbemutató követően három koncert erejéig Kassán a Thália Színházban koncertezik a zenekar, majd egy az NKA támogatásával egy Erdély Turné következik május 27 - június 2. között: Marosillyén ajándék koncertet ad a zenekar, Csíkszeredában a Lurkó Fesztivál vendégeként a Csíki Játékszínben, Kovásznán a Városi Művelődési Házban, Marosvásárhelyen a Nemzeti SzínházbanKolozsváron az Állami Magyar Színházban és Szatmárnémetiben a Kossuth Kertben lép fel a Veronaki.

Kiugrott a Gombóc – belehallgatós
Veronaki – Körbe-körbe videoklip
 
Rajz: K. Lukáts Kató
Dalszöveg: Varga Katalin
Zenét szerezte: Mogyoró Kornél, Fejér Simon, Herr Attila
Zene: Veronaki
Tarján Veronika - ének, rap
Fejér Simon Pál - gitár, koboz, vokál, torokének, rap
Árkosi Szabolcs - harmonika, saz, charango, vokál, rap
Herr Attila - basszusgitár, nagybőgő, rap
Mogyoró Kornél - ütőhangszerek, szájbőgő, rap 
Szokolay "Dongó" Balázs - furulya, kaval, szaxofon, duda
Ifj. Szerényi Béla - tekerőlant, tárogató
A felvétel az Lv hangstúdióban készült
Mixing, master: Válik László
Kiadó - Móra Music http://www.mora.hu/

 
Címkék