Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Mi lesz veled újságírás?

Mi lesz veled újságírás?
Varga Tibor

Újságot írni csak úgy érdemes, ha abba az van beleírva, amit a szerző maga is őszintén gondol, ahogy Eörsi István is írta: „sajtószabadság akkor van, ha a cikk a belsőből jön”.
Ha ez nem valósulhat meg, és ha az újságíró csak egyszer is nem úgy írt le valamit, ahogy azt valójában gondolja, akkor helyesebb, ha más munka után néz. (ÉS/LX. évf/44. sz)

 

 Valóban, mindaddig, amíg újságírás, mint hírfolyam a maga formájában működik, addig az újságíró szellemi terméke ne kössön egyességet semmifajta tényferdítő hatást gyakorló vezérelvvel. Az objektív újságírás, ahogyan az angolszász területeken makulátlanul dívik, az Közép- és Kelet-Európában kihalni látszik, s véleményformáló tendencia lép a helyébe. Ennek a kétpólusúságnak a balansza nem is érvényesítene kártékony hatást az információ- és hírközlés tekintetében, azonban jelenleg a kiegyensúlyozatlanság testesül meg a XXI. század újságírói berkekben. Még komolyabban górcső alá véve a helyzetet, a kommunikációs „anyajog”, azaz a véleményformálás szabadsága is pozitív irányelvként hathatna, csakhogy a vélemények igényessége és tisztán látása hagy némi kivetni való maga után.

Ha visszatérek Eörsi István idézetére, kiragadva a bensőből jövő érzéseket az adott téma iránt, akkor kijelenthető, hogy az objektív újságírás Magyarországon agonizál, voltaképpen jó ideje sosem volt integer állapotában.

Ebben a szcénában hogyan képes megtalálnia a helyét egy pályakezdő fiatal? Miként érvényesítse az iskolában tanultakat a szakmában, miközben ellentmondásosságokba ütközik a hallottak és a látottak tűzkeresztjében. A Der Punkt galériában kerekasztal-beszélgetés keretében moderált Kókai Zsófia, a Pica Pica magazin munkatársa, aki beszélgetőpartnereivel Lépold Zsanettel, a Magyar Képzőművészeti Egyetem 4-es műterem c. egyetemi online magazin szerkesztőjével, Lucia Udvardyovával, mint világpolgárral és az Esterndaze újságírójával, valamint Hering Andrással, a Phenomenon online magazin főszerkesztőjével, Schneider Ákossal, a MOME óraadó tanárjával, és Mákos Tamással, a Telekom marketingkommunikációs gyakornokával boncolgatták a kortárs online művészeti újságírás jelenét és jövőbe vetett lehetőségeit, valamint az ebben leledző pályakezdők alternatíváit.   

„A gondolatok a helyükön vannak, csak a kivitelezésben esik csorba”

     Hering Andrással egyetértettek beszélgetőtársai abban a tekintetben, hogy a nonprofit jellegű online magazinokhoz az esetek többségében még iskolájukat végző vagy nemrégiben befejező pályakezdő újságírók jelentkeznek, s bár nem elszomorító, de lehangoló a helyzet az íráskészségük és igényességük tekintetében. A gondolatok a helyükön vannak, csak a kivitelezésben esik csorba. A minőségben veszik el az érték, annak pazarlására pedig nincsen lehetőség, így marad a szerkesztőségi utómunka és foldozgatás. Honoráriumot ugyanis képtelenek előteremteni, még jelképes összeget sem, ezáltal a szerkesztőség ösztönzés szempontjából abban az opcióban bízhat, hogy a fiatal saját fejlődése és a publikálási lehetősége érdekében kisimítja a gyűrődéseket anyagában. Érdekes észrevételezés, hogy a pályakezdők többsége nem vállalkozik bizonytalan szakmába vágó munkalehetőségekre, ahol még kiforratlan a projekt, félkészek a feltételek, s nem látják a fényt az alagút végén. Ilyenkor elbizonytalanodnak, kihátrálnak és próbálnak bejáratott, egységben lévő szerkesztőségek és lapok után nézni, ha szükséges a féléves kávéfőzést is bevállalva a munkáért, minthogy inkább tegyenek azért, hogy lendületben hozzanak egy lomha, kezdeti lendületben lévő szerkesztőséget. Megvetni ezért mégsem lehet a fiatalokat, élni kell valamiből, a felgyorsult világban pedig az idő a legdrágább, ami az utóbbiakban írt helyek esetében jócskán szükséges, azaz drága.

Lépold Zsanett az MKE-n olyan projekt bevezetését vetette fel, ahol az iskola a diákok promotálásával biztosítaná a pályakezdők könnyedebb elhelyezkedését munkaerő piacon. Ez a kezdeményezés mindazonáltal, hogy a fiatalok pályáját tehetné gördülékenyebbé, közben önbizalmat is adna, ezáltal vállalkozó szellemet ébresztene bennük, a kiegyensúlyozottság melegágyában. 

Stílusirányok az újságírásban

Lucia Udvardyova világpolgárként különböző nemzeti médiumokban dolgozik, és a kétnyelvű zsurnalisztikára terelte a szót. Mert lássuk be, egyre több fiatal tud jól angolul, legalább társalgási szinten, és ha nem is teljes körűen, de bő körvonalakban képes értelmezni a külföldi cikkek többségét. Lucia, azonban feleslegesnek tartja, hogy egy adott lap vagy platform többnyelvűségről tegyen tanúbizonyságot, ugyanis szerinte azzal nem vonz be számottevő külföldi olvasóközönséget; az a szegmens már a megszokott, országának hírportáljait böngészi, ezáltal nincs szüksége egy magyar online felületnek a külföldi anyagok lehozásához, ha nem olvassa senki. „A magyar meg úgyis magyarul olvas” – mondja Lucia.

A videóújságírás esetében azonban már megoszlottak vélemények. A képi tudósítás, videóblog, és egyéb mozgóképi hírközlés már-már prioritást élvez az olvasható sajtótermékekkel szemben az olvasó-, vagyis a nézőközönségi kimutatások szerint. A videóújságírásnál Lucia cáfolná álláspontját, és meggyőződése, hogy a magyarul megjelenő, angolul feliratozott videóanyagra nagyobb lenne az érdeklődés, mivel egy videóra mindenkinek van két-három perce.   

Elgondolkodtató azonban, miszerint kimutatások támasztják alá, hogy az ember 15 másodpercet szán maximum egy cikk elkezdésére, s ha ez a 15 másodperc nem keltette fel az érdeklődést, az olvasó tovább áll. Tehát az első 5 sornak kell átütőnek és fogékonynak lennie, különben az olvasótábor apadásnak állhat. A XXI. század újságírásának másik rákfenéje a cím és címadás, ami egyfelől szenzációhajhászat, másrészt áltatlás, és mindemellett üres durrogtatás. Ugyanis manapság minden kattintásban mérhető az online újságírásban, a cikk teljes értelembe vett elolvasása csak másodlagos, ha az olvasó már rá kattintott az anyagra nyert ügyről beszélhetünk. Persze a tartalomnak a lap orgánumának szintjét meg kell ütnie, máskülönben az olvasó csalatkozik. Ennek a „játéknak” a határmezsgyéje igencsak szűk, hogy megfelelően működjék az olvasó és orgánum kapcsolatában.

Mákos Tamás tesz említést a közösségi felületeken való működés fontosságáról, s az abban lévő helyes megjelenésről. Elmondása szerint „egy közösségi felületen közösséget kell teremteni, nem reklámozni magunkat”. Ebben az eszmében tartva gondolatmenetünket rájöhetünk, hogy a közösség összekovácsolása, egységesítése és toborzása jobb reklámmá avanzsál, mint bármely más marketingfogás. Ennek a közösségépítésnek a szolidsága és rámenőssége között kell megtalálni a középutat, amely se nem riasztó, se nem elhanyagolható mozzanat az érdeklődő számára.

„Kritikus kritikák és a gonzó szubjektivitása”

     Végezetül pedig tisztában kell lenni a gonzó újságírás fogalmával, pontosabban, mint jelenséggel, a véleményünket pedig úgy kell megformálni róla, hogy megfelelő helyre illesszük a mai médiavilág fogaskerekei közé.

A gonzó lényegében az erős szubjektivitásban testesül meg, a tények és a fikció vegyületét képezi a szerző által leírt információk eredményének felerősítése érdekében. A pontosság igényét is alárendeli, és így a stílus, az irodalmiasság felülkerekedik a tárgyilagosságon. Hunter S. Thompson nyomán, az írás folyamatában gyakran játszanak közre különféle tudatmódosító szerek. Hogy ezzel ki ért egyet, ki nem, és milyen mértékben, azt teljességgel embere válogatja, ellenben leszögezhető, hogy jelene és várhatóan jövője is lesz a következő újságírói nemzedékben. A véleményközlő újságírás egyik alappillérjének mondható úgy, hogy közben mégis megvetett, idegenkedve fogadott stílusirányzat.

Lépold Zsanett a beszélgetés végén megemlítette, hogy jó volna a kritikát a meghatározott pontok és definíció alapján látni az online magyar sajtóban, de ezzel nemigen találkozott eddig. „Téves definícióval élnek azok a kritikaírók a kritikát illetőleg, akik az adott eseményről, műről beszámolót írnak, mialatt a beszámoló beszámoló, a kritika meg kritika, és a kettő egészében más elkülönített forma.” A magyar magasszintű kritika írása fehér hollóként van jelent az online újságírásban, s ha Gyulai Pál olvashatná ezeket az értekezéseket, bizonyosan kritikus kritikák jelzővel illetné azokat.