Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Kegyelemkenyér

Kegyelemkenyér

A riport műfaja kihalófélben van Magyarországon. Nem mindenhol. Például Lengyelországban még az utóbbi években is virágzott. Persze a riport strapás teendő, csak az művelheti igazán, aki szerint „gyalogolni jó”, ahogyan az egyik legnagyobb író-riporter,  Móricz Zsigmond írta.

Telefonon gyűjtött információval, egyetlen emberrel folytatott futó beszélgetéssel csak a riporter felületességét, esetleg szerkesztőségének igénytelenségét lehet meggyőzően felmutatni, a valóság egyetlen szeletét sem. Márpedig a riportot ez utóbbiért találták ki, és művelik is mindenhol, ahol – közhelyesen fogalmazva – megvannak hozzá a személyi és tárgyi feltételek.

Jól emlékszem, hogy a velem egyidős Moldova kezdő ifjú íróként szinte berobbant erős tehetségével a kortárs-irodalomba, ám tartós elismerésre és hírnévre mégsem a klasszikus irodalmi műfajokkal, hanem a riportkönyveivel tett szert. Őszinte, lényeglátó, bátor, emberközpontú, közszolgálati felelősséget hordozó írásai – ezek az egyébként szépirodalommal nagyon is hatásos riport fő jellemzői – joggal emelték évtizedeken át a legolvasottabb írók sorába; néhány könyve valóban a reveláció erejével hatott. Nem csodálnám, ha a „Riport a nyugdíjasokról” alcímű könyvét a korábbi sikereken alapuló érdeklődés fogadná.

Bevezetőjében így ír Moldova: „Azt is fel kellett mérnem, hogy egyáltalán alkalmas vagyok-e még egy ilyen feladatra. A riport egy ökölvívó erőnlétét és egy jezsuita szerzetes >>>

Címkék