Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Latyi „sztálinitisze”

Latyi „sztálinitisze”

Kocsis Tamás csaknem 75 év magánélet és jó 50 év újságírói munka élményeit, tapasztalatait gyűjtötte össze abban az összeállításában, aminek a „Sub Rosa – avagy megíratlan megírandók” címet adta. Amit leírt, kéziratként kezeli, de egy-egy részletével megismerteti az Infovilág olvasóit. A főszereplő ezúttal a feledhetetlen művész, Latabár Kálmán. 

latabar_kalman.jpgLatabár Kálmán (1902–70), a fantasztikus komikus “személyes Latyiságából” egyszer részesülhettem, nem éppen színpadi körülmények között. Az 1960-as évek első felében egy szobában feküdt a Sportkórházban apámmal, az ugyancsak újságíró Dernői Kocsis Lászlóval. Egy napon operálta őket a nagy tudású Klimkó Dezsőprofesszor, akinek elévülhetetlen szerepe volt a magyar sebészeti tudomány fejlesztésében, s nem utolsó sorban az egészségügy háború okozta súlyos sebeinek gyógyításában. De a kiváló sebész tanár később útjába keveredett a politikai vezetésnek, így a klinikákat váltakozva pesti kórházakra volt kénytelen felcserélni, és operált haláláig a Sportkórházban is.    

– Miért van kórházban, Kálmán bácsi? – kérdeztem nagy tisztelettel Latabártól, a két betegágy között ülve.

A  “Kálmán bácsi“-ra az jogosított fel, hogy egy házban lakott legjobb iskolás pajtásommal, Kálmán Tamással – aki életét mindmáig a buffalói egyetem kémia professzoraként teszi hasznossá az emberiség számára, rákgyógyszerek kutatójaként – a pesti Dózsa György út 17. szám alatt, s így gyerekként “kezit csókolomoztuk" a lépcsőházban, ahogyan illett (s ahogyan a Latabár gyerekek is tették).

– Jókor kérdezed, éppen tíz perce tudom – kacagott fel, amúgy igazán latyisan, majd fájdalmasan fintorított egyet hozzá, és ijedtséget megjátszva a szívére >>>

Címkék