Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Siófokon debütál a belga Óriáskerék

Siófokon debütál a belga Óriáskerék

Július első vasárnapján megnyitott a 40 méteres, vadonatúj Óriáskerék, amely egészen augusztus 27-ig forog a siófoki nagystrandon, és várja a panorámában gyönyörködni vágyókat.

 

A 2017-ben Belgiumban gyártott, 24 kabinnal rendelkező mobilkerékről egyszerre 144-en csodálhatják a Balaton tájait. Az élményen túl az Óriáskerékre váltott jegy 14 órától tartalmazza a strandbelépőt is, illetve a szervezők változatos kulturális programokkal várják a látogatókat.

 

A Siófok kártyával rendelkezők ne hagyják otthon a kártyájukat, hiszen 500 Ft-os kedvezményben részesülnek, a 2000 Ft-os felnőttjegy árából. A 140 cm-nél alacsonyabb látogatók pedig 1000 Ft-ért válthatnak jegyet.

 

Az északi parton nyaralóknak sem kell kihagyniuk az élményt, hiszen a Balatoni Hajózási Zrt.-vel együttműködve Balatonfüredről és Balatonalmádiból az Óriáskerék Hajójáratokkal is eljuthatnak az érdeklődők, akik az aznapi jegyük bemutatásával 19:00 után ugyancsak kedvezményben részesülnek.

 

Az új óriáskerékről készült első nagyfelbontású képeket az alábbi linkről töltheti le: https://drive.google.com/drive/folders/0B5Dlh4Foa8gJdExWbXZnYWxscXc?usp=sharing

 

További információ a Siófok Óriáskerékről:

 

Utazási idő: kb. 10 perc. A jegy 3 teljes körre szól.

Az Óriáskerék jegy ára 14.00 és 19.00 óra között a strandbelépőt is tartalmazza. 

Egy kabinban 6 fő utazhat egyszerre. 14 éves kor alatti gyerekek esetében kabinonként egy felnőtt kísérő szükséges.

 

Jegyárak:

  • Gyermekjegy (140 cm alatt): 1000 Ft
  • Felnőtt jegy: 2000 Ft
  • Kedvezményes jegy (Siófok lakos, diák igazolvány, nyugdíjas): 1500 Ft
  • Csoportos jegy (4 fő belépésre jogosít fel): 6500 Ft 

 

http://siofokoriaskerek.hu

https://www.facebook.com/siofokoriaskerek/

 

Címkék