Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Évi többmilliárdosra bővülhet az egészséget támogató sütőipari termékek piaca

Évi többmilliárdosra bővülhet az egészséget támogató sütőipari termékek piaca

Évi többmilliárd forint forgalmú piaca épülhet ki csak belföldön az egészséget támogató, "okos" élelmiszereknek, elsősorban a sütő- és édesipar területén a Hajdúsági Sütödék-csoport várakozásai szerint. 

    A cég az elmúlt tizenhét év során az úgynevezett Okos élelmiszer (Smart Food) kutatási program keretében olyan alapvető élelmiszereket fejlesztett ki, amelyek nemcsak ízletesek, hanem tudományosan igazoltan az egészséget támogató, illetve a betegségek kialakulásának kockázatát csökkentő hatásuk is van - mondta Szakács Tamás, a cég vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.


    Az első ilyen élelmiszerek, a Vitajó cipók két hónapja kerültek forgalomba, és ma már több mint ezer üzletben érhetők el. A termékeket a fogyasztók kedvezően fogadták - tette hozzá egy piackutatásra hivatkozva a vezérigazgató.
    ELmondta, hogy a termékek tulajdonságainak megismertetésére kampányt indítottak, a programhoz számos vállalkozás, önkormányzat, közintézmény, óvoda csatlakozott.


    A vezérigazgató közlése szerint speciális termékpalettájuk tovább bővül: a koleszterinszintet kordában tartó cipóval, valamint a funkcionális emésztési rendellenesség tüneteit enyhítő kenyérrel, illetve keksz-családdal jelennek meg a piacon.


    A száz százalékban magyar tulajdonban lévő cégcsoport 450 dolgozót foglalkoztat, évente több mint 20 ezer tonna készterméket gyárt. A csoport tavalyi árbevétele 6,1 milliárd forint, eredménye 67 millió forint volt - tájékoztatta az MTI-t Szakács Tamás.

Címkék