Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Összeütközött két kocsi a madridi hullámvasúton

Összeütközött két kocsi a madridi hullámvasúton

Ismeretlen okok miatt ütközött össze két kocsi a madridi hullámvasúton a hétvégén; a balesetben 33-an sérültek meg könnyebben, köztük gyerekek - írta az ABC című spanyol napilap hétfői számában.

    A baleset a Bányavonat elnevezésű látványosságon történt, ahol a hullámvasúton utazók VR-szemüveget viselnek, amelyben azt látják, hogy a vonat egy kísérteties, vadnyugati bányában száguld csontvázak és pókok között két és fél percen át.


    A bejáratnál sorban álló szemtanúk elmondása szerint az egyik kocsi hirtelen megállt a pályán, néhány méterre attól a helytől, ahol az utasok ki és beszállhatnak, mögötte érkező másik szerelvény pedig belerohant.


    Az ütközésben sokaknak megrándult a nyaka, a háta, többen panaszkodtak utána hányingerre, és voltak, akik sokkot kaptak. 


    A mentőszolgálat összesen 27 embert szállított kórházba alaposabb kivizsgálására.


    A madridi vidámpark állítja: a hullámvasút minden szükséges engedélye rendben van, ráadásul a nyitás előtt rendszeresen elvégzik az előírt ellenőrzéseket, így történt ez a balesetet megelőzően is, és nem találtak semmilyen problémát.


    A hatóságok már vizsgálják, hogy mi lehetett a baleset oka, az első feltételezések szerint a fékrendszer hibásodhatott meg.


    A 2012 óta üzemelő hullámvasút 17,5 méter magas. A kocsik maximális sebessége 55 kilométer per óra.

Címkék