Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Országos gasztro-rekord a kohászok hagyományos rendezvényén

Országos gasztro-rekord a kohászok hagyományos rendezvényén
Ki ha Én nem

Nyílt nap, fesztiválhangulat és 500 adagos csülök-rekord a Dunaferr rendezvényén

Jelentős részvétel mellett került sor Dunaújvárosban a XL. Vasas- és Kohásznapra. Az acélipari munka nem könnyű, mindenkinek jár a kikapcsolódás, ezért is szervezték meg újításként immár második éve fesztiváljelleggel a főbejárat előtt – stílszerűen a Vasmű téren - a Dunaferr munkavállalói napját. Az ISD Dunaferr rendezvényén ezúttal is sztárfellépők váltották egymást a színpadon, finom ételekben, italokban sem volt hiány és kitüntetések átadására is sor került. Az esemény műsoros részének házigazdája Fásy Ádám volt, az esti programban pedig a Magna Cum Laude is fellépett.

{gallery}

Nyílt nap a gyárban

A munkavállalók mellett a családtagok, hozzátartozók számára is számos érdekességgel szolgált a rendezvény. A vállalkozó kedvű érdeklődők autóbuszos látogatás keretében nyerhettek bepillantást a Dunaferr működésébe, az acélgyártás hétköznapjaiba. Sok százan voltak kíváncsiak a kívülállók számára ritkán látható ipari létesítményekre. A Dunaferr szakemberei által tartott idegenvezetésen többek között elhangzott, hogy a gyár építése 1950-ben kezdődött, területe jelenleg mintegy négy és fél négyzetkilométer, ami nagyjából 600 futballpályának felel meg. A kezdetben 480 ezer tonna acél gyártására tervezett komplexum jelenleg évi mintegy 1,7 millió tonnás acéltermelési eredményre képes, azaz hozzávetőlegesen 1,7 millió átlagos személyautó súlyának megfelelő acél gyártható le.

Ünnep és hagyomány

Az ünnep hagyományosan az elismerésekről valamint a vállalat és a dolgozók számára fontos értékekről is szól. A programok mellett a XL. Vasas- és Kohásznapon adták át a Dunaferr legrangosabb kitüntetését, a Borovszky-díjat, amelyet Gyerák Tamás főmérnök-helyettes, az Acélmű gyárvezetője érdemelt ki, az ISD Dunaferr Zrt.-ért díjat pedig dr. Tiszamarti Sámuel Miklósnak ítélték oda (posztumusz).

Rekordot is döntöttek: elkészült az ország legnagyobb csülöktálja

A Dunaferr munkavállalói egy rekordkísérletben is részt vehettek: a rendezvényen készült el az országos csúcsnak számító, 500 adagos csülöktál. A hivatalos magyar rekordot a legnagyobb, szeletelt csülök felhasználásával készült hidegkonyhai tál kategóriában jegyezték be, a megvalósításában aktív szerepet vállalt Fásy Ádám is, aki végigkísérte és felügyelte az elmúlt hetek előkészítő munkáit. Természetesen az elkészült ötszáz adag csülköt a munkavállalók fogyasztották el, hiszen az acélgyártáshoz a tudás és tapasztalat mellett kiváló erőnlét is kell.

 

 

A Dunaferr-ről

Az ISD Dunaferr társaságcsoport Magyarország meghatározó jelentőségű acélgyártó komplexuma, az ország egyik legnagyobb termelő vállalategyüttese. Éves acéltermelő kapacitása mintegy 1,7 millió tonna. Integrált technológiájának köszönhetően a társaságcsoport az iparági termékek széles körét kínálja: melegen hengerelt, pácolt, hidegen hengerelt, tűzi horganyzott acéltekercseket és táblalemezeket, valamint hidegen hajlított idomacélokat.

A társaságcsoport gazdasági tevékenysége, eredményessége, foglalkoztatáspolitikája és közéleti szerepe Dunaújváros és térségének életét is szinte minden vonatkozásban befolyásolja.

A társaságcsoport a beszállítókkal együtt több mint 12 ezer ember megélhetését biztosítja vagy járul hozzá ahhoz.

 

 

Címkék