Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

„A jelen tehetsége, a jövő példaképe!”

„A jelen tehetsége, a jövő példaképe!” „A jelen tehetsége, a jövő példaképe!”

A jövő olimpikonjai mellé állt a Pöttyös

Hajrájához érkezett Magyarország első, hazai rendezésű olimpiai eseménye, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF), amelyre 50 ország sportolói érkeztek Győr városába. Ahogy 2016-ban az Olimpia magyar résztvevőit, úgy most a fiatal tehetségek, a jövő bajnokai népszerűsítését is magáénak érzi a Pöttyös, aki arany fokozatú támogatója az egyhetes versenysorozatnak.

Az olimpiai mozgalommal tavaly megkezdett együttműködést idén is folytatja a Pöttyös, hiszen Magyarország legkedveltebb márkája már olyan szurkolótábort tud mozgósítani, ami igazi erőt adhat a játékokon résztvevő ismert vagy éppen az életük első nagy versenyén bemutatkozó fiatal sportolóknak.

Múlt évben a MOB és a Pöttyös közös nagyszabású országos kampányában az olimpiára készülő sportolókról vagy korábbi sportlegendákról készült, gyűjthető kártyák kerültek a Pöttyös Túri Rudik csomagolására. Az aktivitás ideje alatt 33 millió sportolói kártya jutott el a háztartásokba, amelyek nem csak a kiváló magyar sportolókat mutatták be, de a közös szurkolás örömteli élményére és a sport fontosságára is felhívták a figyelmet.

Most a fiatal sportolók, a jövő nagy bajnokai állnak reflektorfényben, hiszen a Győrben zajló Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon 50 országból érkezve mérhetik össze erejüket a különböző sportágak ifjú képviselői.

Nem volt kérdés számunkra, hogy a felnőtt olimpikonok után a Pöttyös márka erejével a tehetséges fiatal sportolók mögé is beállunk. Különféle aktivitásokkal készültünk, hogy a versenyek izgalmán túl sportosan és szórakoztatóan teljen ez a hét Győrben. Jó lenne, ha még több fiatal mozogna rendszeresen és minél többen ráéreznének a versenyek varázslatos hangulatára, amihez a magunk eszközeivel mi is szeretnénk hozzájárulni” – mondta el Szecskó Ferenc, a Pöttyös termékeket gyártó FrieslandCampina Hungária ZRt. marketingigazgatója.

A Pöttyös látványos standdal, szórakoztató mobiltelefonos alkalmazással, a Pöttyfogóval, egyedi ajándékokkal és nem utolsó sorban Túró Rudival is várják a látogatókat az EYOF ideje alatt. A Pöttyös sátorban olyan hírességektől lehet autogramot kérni, mint Berki Krisztián, Kammerer Zoltán, Pars Krisztián vagy Gálfi Dalma. Az országos figyelmet pedig úgy igyekeznek még inkább ráirányítani a fiatalok nemzetközi versenyére, hogy 300 000 Túró Rudi multipack csomagoláson és a Pöttyös automatákon hirdetik a programot, továbbá a közel egymillió követővel rendelkező Facebook márkaoldalukon is beszámolnak az eredményekről.

Címkék