Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

130 éve állt forgalomba az első HÉV

130 éve állt forgalomba az első HÉV


–Nosztalgia járatokkal és hamarosan megjelenő „Hévkönyvvel” ünnepelik az évfordulót –

 

Az idén 130 éves budapesti hévközlekedés méltó ünnepléseként a vasút szerelmesei izgalmas programokon vehetnek részt.

A XIX. század vége felé rohamosan nőtt az igény a Budapest környéki települések és a főváros közti utazásokra, ezért a BKVT (Budapesti Közúti Vaspálya Társaság) 1887. augusztus 7-én átadta az első helyiérdekű vasútvonalát Közvágóhíd és Soroksár között, majd ezt követte 1888 júliusában a Keleti pályaudvar Cinkota, és ugyanezen év augusztusában a Filatorigát Szentendre helyiérdekű vasútvonal átadása. Már az első évben több mint félmillió utas vette igénybe a HÉV szolgáltatásait, és ez a szám rövid idő alatt megtöbbszöröződött. A következő években meghosszabbították a vonalakat Soroksártól Ráckevéig, Cinkotától Gödöllőig, illetve Filatorigáttól Császárfürdőig.

Az ünnepi programsorozat keretében 2017. augusztus 20-tól október 14-ig a H6-os HÉV vonalán utazhatnak az érdeklődők az 50-es és 60-as évek hangulatát idéző MVIII-as nosztalgia motorkocsival. Tisztelegve a nagy múltú HÉV teherszállítás emléke előtt idén először egy LVII-es villanymozdony által vontatott tehervonat fotózására nyílik lehetőség szervezett körülmények között nyílt vonalon. Egy hétvége erejéig eredeti színtervű festésében visszatér a Ráckevei HÉV-re a Csepeli HÉV-ről ismert MIX/A típusú motorvonat, amely pazar élményt biztosít a nosztalgiázni vágyóknak. Akik a múlt század elejének hangulatára vágynak, azok a gőzfelhős hétvégét használhatják ki, amely során gőzvontatású nosztalgiavonat fog közlekedni Ráckevére.

A programok mellett szeptemberben megjelenik a „Hévkönyv”, mely a Budapesti Helyiérdekű Vasút elmúlt 130 évének jelentős vagy kevésbé emlékezetes, de nagyon is jellemző pillanatait kívánja felidézni az 1887-es indulástól napjainkig.

Az ünnepi programok 2018-ban a H8-as (gödöllői) és a H5-ös (szentendrei) HÉV-vonalakon folytatódnak. A programok részleteiről a MÁV-HÉV Zrt. honlapján (www.mav-hev.hu) tájékozódhatnak.

Címkék