Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Keveset költünk társasjátékra, pedig segíthetne az iskolakezdésnél is

Keveset költünk társasjátékra, pedig segíthetne az iskolakezdésnél is

 

A Játéksziget bolthálózatot üzemeltető Formatex felmérése azt mutatta, hogy a szülők 25,5 százaléka szerint nem kell nyáron tanulni, gyakorolni, 74,5% azonban szükségesnek tartja azt. A mostani kisiskolások, vagyis az alfa generáció figyelmét egyre nehezebb lekötni, amihez a tabletek és a mobiltelefonok iránti érdeklődésük is hozzájárul. A nyári szünet miatt kialakuló esetleges lemaradás ellen azonban nemcsak a könyvek fölött görnyedés a megoldás, hanem a társasjátékozás is kiválóan alkalmas a logikai, matematikai és az olvasási készségek, valamint a szövegértés fejlesztésében, ennek ellenére a szülők a 10 ezer forintos lélektani határon túli összeget nem szívesen szánják társasjáték vásárlásra, pedig ez megoldást jelentene az iskolakezdés előtti hetekben felmerülő rosszkedv feloldására is.

Szükséges nyáron tanulni, vagy nem?

Játszva érdemes tanulni, vagyis játék közben észrevétlenül és szórakoztatóan is tanulási folyamat zajlik - vélik a szakemberek. A Formatex által megkérdezett szülők szerint meglepő módon a kötelező olvasmányokat szívesen olvassa a gyerekek kicsivel több mint fele. A válaszadó szülők gyerekeinek 85%-a szokott nyáron olvasni, 15%-a pedig nem. Milyen módszerrel veszik rá a szülők a gyermekeket az olvasásra? Sokan a gyerekekkel együtt olvasásra esküsznek, a szülők 49 százaléka azt állítja, hogy nem kell motiválnia gyermekét, mert magától is szívesen olvas, a szülők 15%-a csak akkor engedi meg gyermekének, hogy kütyün játsszon, ha már olvasott, 7,5% pedig megvon a gyermekétől valamit, ha nem olvassa el azt, amit megbeszéltek.

Tisztában vagyunk a számítógépek, a tabletek, a mobilok és a televízió csábításával, a gyerekek egyre fiatalabb korban kezdenek el különféle kütyükkel játszani, ezért a legnagyobb kihívás a játékgyártók számára, hogy segítsenek a szülőknek a hagyományos és az elektronikus játékok közti helyes egyensúly megtalálásában és érzékeltessék, hogy nemcsak szórakoztató, de képességfejlesztő és tanulási forrás az, amikor együtt játszik a család. Közel 100 millió forintos az éves társasjáték forgalmunk, tapasztalataink szerint egy-egy család 3-4 társasjátékot vesz évente. A játékokban rejlő lehetőségek és egyéb, sok családot érintő, gyerekekkel kapcsolatos hétköznapi kérdések megválaszolásával a játéksziget.hu oldalon indított blogunkkal1 is igyekszünk segíteni a szülőket, valamint játék kipróbálási lehetőségeket is szervezünk üzleteinkben”- mondta el Borhi János, a Formatex ügyvezetője.

A nyári tanulás nem feltétlenül azt jelenti, hogy a gyermekekkel matematikai feladatokat kell megoldatni, vagy munkalapokat kell kitöltetni. A nyár sokkal inkább annak az ideje, hogy a gyerekek felfedezzék azt, hogy a tanulás lehet szórakoztató, és voltaképpen bárhol megtörténhet, nemcsak az iskolapadban. A társasjátékok kiválóan alkalmasak a gyermek kognitív fejlődésének elősegítésére. Vannak olyan játékok, amelyek a gyerekek önkifejezési és beszéd képességét javítják, sokszor a gyorsaságra és jó taktikára van szükség, vagy a betűkkel való zsonglőrködésre, esetleg számolásra. A három- és ötéves gyerekekkel már játszható memóriajáték, a kisiskolásokkal logikai játék vagy betűjáték, ahol játszva számolnak, a 8-12 évesekkel taktikai, kommunikációs játék, a kiskamaszokkal pedig már akár stratégiai játék is, nem beszélve az ismeretterjesztő kvíz játékokról. A gyerekek akkor tanulnak a leghatékonyabban, ha örömüket lelik az adott tevékenységben, sőt, a játékok során a győzelem és a kudarc, vagy a vereség érzését is megtanulják feldolgozni, ami szintén fontos az iskolában.

Társasoznak, vagy a képernyők előtt ülnek inkább a gyerekek a szünidőben?

A szülők 27,7 %-a nem engedélyez több tévé nézést a nyári szünetben, mint iskolaidőszakban, körülbelül ugyanennyien mondják azt, hogy annyit tévézhet gyermekük nyáron, amennyit akar. 13% napi 1 órát engedélyez, 16% napi 2 órát, de a szülők 9 %-a csak akkor engedi a gyereket a képernyő elé, ha valamit teljesít, például rendet rak, vagy segít valamiben. A kütyükkel való játékra a válaszadók 17,7%-a annyit időt enged, amennyit a gyermek akar, 22,7% napi 2 órát, 23,6% napi 1 órát, 12,5% napi fél órát, a gyerekek 17,6 százaléka pedig csak akkor kütyüzhet, ha valamit teljesít.

A társasjátékok választéka rendkívül szerteágazó, a szülői tájékozódást megfelelő játékleírásokkal, szakképzett bolti eladókkal és játékbolti kipróbálásokkal is segíteni kell. A megkérdezett családok 61,7%-a logikai társasjátékkal fejleszti, szórakoztatja szívesen gyermekét a nyári szünetben, 56% memória fejlesztő társasjátékkal, 37% szójátékkal, 35% pedig kreatív társasjátékkal is játszik, de népszerűek a kvíz jellegű, a beszélgetős / mesélős és a kézügyesség fejlesztő társasjátékok is.

Milyen iskolát szeretnének a szülők?

A szülők 55%-a azt állította, hogy gyermeke már várja az iskolakezdést, 70% azt válaszolta, hogy gyermeke a nyári szünetben is találkozik az osztálytársaival. 59% úgy gondolja, jó dolog a hosszabb nyári szünet, 37,7% szerint több, rövidebb szünetet kellene tartani. A válaszadók 78 százaléka a 8 év általános + 4 év középiskola bontást tartja megfelelőnek, 13,7% véli úgy, hogy a 6+6 osztályos iskola az ideális, és csak 8% gondolja úgy, hogy 4 év általános iskola és utána pedig 8 év gimnázium a célravezető.

A Formatex Kft.-ről és a Játékszigetről

A Formatex Kft 1995-ben alakult családi vállalkozásként azzal a céllal, hogy a hazánkban akkor még alig kapható maketteket, illetve elkészítésükhöz szükséges kellékeket és kiegészítőket importáljon a magyar piacra. Modellszaküzletünk („Replica” néven) akkoriban nyitott és azóta is a modellezők, makettezők nem hivatalos „központi találkozóhelye” Budapesten.

A gyerekek életvitelében történt változások és az internet elterjedése nyomán a modellezés egyre kevésbé biztosított a cég számára stabil növekedési lehetőséget. Így 2000-ben a Formatex ígéretesebb piacok felé fordult. A modellezéssel rokon repülő játékok akkoriban nem voltak kaphatók Magyarországon. Egy egyszerű és versenyképes áron behozott hong-kongi termék hatalmas sikert aratott, a hipermarketek top 10 legnépszerűbb termékei közé emelkedve.

A kezdeti játékpiaci sikerek nyomán a Formatex további játékokat hozott Magyarországra, az erős marketing támogatásnak köszönhetően a Spin Master márka Air Hogs repülőjátékai hamarosan nagy népszerűségre tettek szert a gyerekek körében. Az elkövetkező években a cég további termékek disztribúcióját kezdte meg a Spin Master-től és sok neves nemzetközi gyártótól. Az elmúlt 10 évben a Formatex számos márkát épített fel Magyarországon, köztük a Bakugan, Moon Sand, Tech Deck, Aqua Beads, Fur Berries, Mighty Beanz, Terranator RC, Geomag, Sylvanian Families, Color Me Mine, Trash Pack és mások.

Ma a cég által importált márkák a vezető helyen állnak a hipermarketek, játékbolt hálózatok és 150-nél is több független játékkereskedő és webáruház választékában, valamint több eladási ponton Csehország, Lengyelország és Szlovákia területén.

A Formatex Kft töretlen fejlődésének legfőbb biztosítéka, hogy körültekintően alakítja ki választékát olyan termékekből, amelyek innovatívak és kiemelkedő játékélményt kínálnak a gyerekek számára, valamint erős marketing támogatást biztosít a forgalmazott márkáknak. A cég folyamatosan követi a világpiaci játéktrendeket, és ennek megfelelően alakítja ki sokszínű termékválasztékát az örökzöld, megújuló márkákból és a rövidebb élettartamú divatjátékokból. A Formatex Kft. a magyarországi játék piacon működő cégek rangsorában a harmadik helyen áll és az általa forgalmazott márkák a legkeresettebbek közt vannak a magyar piacon.

A Formatex 2012. nyarán vásárolta meg a Játéksziget üzletláncot. Az üzletek jelentős átalakuláson, arculatváltáson estek át. A Játéksziget országszerte 8 üzletet üzemeltet Budapesten négy bevásárlóközpontban: a Westendben, a MOM Parkban, az Árkád 2-ben és a Mammut 2-ben, valamint Pécsett és Győrben az Árkád, Debrecenben a Fórum, Egerben pedig az Agria Park bevásárlóközpontokban.  Játéksziget több mint 20 éve szolgálja ki vásárlóit, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Sok gyermeket látott felnőni, akiknek szülei itt vették a baba-, majd az ovis játékokat, és látta kisiskolásként, a saját maga által gyűjtött zsebpénzből az áhított játékot megvásárolni. Ezek a boldog pillanatok, a csillogó gyermek arcok látványa ösztönzi a Játéksziget csapatát a folyamatos megújulásra, az újabb és újabb gyermekrendezvények megszervezésére. Óriási játékválaszték várja az apró kezek érintését. Itt minden korosztály megtalálja a neki megfelelő játékot. A naprakész újdonságok mellett, a régi, jól ismert márkák is kibővített választékban találhatók meg a polcokon. A mindig mosolygós, kedves, magas szaktudással rendelkező eladók készséggel eligazítják a vásárlókat a játékok széles választékának útvesztőiben. A Játéksziget csapata folyamatosan arra törekszik, hogy minden vásárlója elégedetten távozzon az üzletből; ki azért, mert segítettek neki megtalálni a legmegfelelőbb játékot, ki azért, mert megmutatták neki a legjobb akciókat, ki azért, mert elmagyarázták neki a legújabb játékok működését, használatát, vagy egyszerűen csak azért, mert hasznos információt, tanácsot kapott.

1 https://jateksziget.hu/blog/miert-fontos-tarsasoznunk-5-konnyed-tarsasjatek-nyaralashoz

 

Címkék