Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Gratulálunk priskOUT tamáska!

Gratulálunk priskOUT tamáska!

Priskin primitív megmozdulása azért bosszanó, mert több volt ebben a meccsben a magyar csapat játékát nézve.

A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán 1-0-ra kikapott az Európa-bajnok portugál csapattól a 2018-as világbajnokság európai selejtezősorozatában, ezzel eldőlt, hogy nem lesz ott az oroszországi tornán.

    A vendégek az első perctől kezdve fölényben futballoztak a Groupama Arénában, ráadásul a 30. percben emberelőnybe is kerültek, mivel Priskin Tamás piros lapot kapott a Pepével szemben elkövetett könyöklésért. A portugálok rögtön a szünet után, a 48. percben André Silva közeli fejesével vezetést szereztek, az AC Milan támadójának találata pedig eldöntötte a találkozót.


    A két gárda 13. alkalommal találkozott egymással, de a magyarok még egyszer sem győztek, a mostani volt a kilencedik portugál siker.


    Bernd Storck szövetségi kapitány csapata, amely mivel nem nyert, már nem érhet oda a pótselejtezőt érő második helyre sem a csoportjában, a kvalifikációs sorozatot október 7-én Svájcban folytatja, majd három nappal később itthon a Feröer-szigetek ellen zárja. Magyarország legutóbb 1986-ban vett részt világbajnokságon.

Európai vb-selejtező, B csoport, 8. forduló:
Magyarország-Portugália 0-1 (0-0)
Groupama Aréna, 22 ezer néző, v.: Danny Makkelie (holland)
    Magyarország:   Gulácsi Péter - Fiola Attila, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Korhut Mihály - Lovrencsics Gergő (Varga Roland, 78.), Elek Ákos (Pintér Ádám, 67.), Pátkai Máté, Dzsudzsák Balázs - Priskin Tamás, Eppel Márton (Böde Dániel, 61.)
    Portugália:   Rui Patrício - Cédric Soares, Pepe, Bruno Alves, Fábio Coentrao (Eliseu, 28.) - Gelson Martins (Bernardo Silva, 63.), Joao Moutinho, Danilo, Joao Mário - André Silva (Ricardo Quaresma, 86.), Cristiano Ronaldo
    gólszerző: André Silva (48.)
    piros lap: Priskin (30.)
    sárga lap: Pátkai (20.), Elek (45+3.), Dzsudzsák (82.), Fiola (89.), illetve Ronaldo (89.)


30. perc: Priskin ugrott fel Pepével, a magyar támadó azonban könyökkel odaütött a veterán védőnek, amiért a játékvezető kiállította.


    48. perc: Ronaldo adott be a bal oldalról, a középen érkező André Silva pedig egy méterről a kapuba fejelt (0-1).

    Csodálatos élőkép fogadta a csapatokat: a Carpathian Brigade szervezésének köszönhetően 18 ezer darabos, a magyar címert és a piros-fehér-zöld trikolórt formázó koreográfia várta a két együttest.


    Ronaldo már az ötödik percben tesztelte Gulácsit, három perccel később a magyar kapuson már csak a szerencse segített, miután újra a Real Madrid sztárja került helyzetbe. A vendégek nagy fölényben futballoztak, a harmincadik percben pedig még nehezebb helyzetbe kerültek a magyarok, mivel Priskint könyöklés miatt kiállította a játékvezető. Az emberhátrány ellenére a szünetig jól bírta a nyomást a magyar válogatott, a portugáloknak csak egy komolyabb helyzetük adódott.


    A fordulást követően kevesebb mint három percre volt szükségük a vendégeknek a vezetés megszerzéséhez, Pátkai egy percen belül válaszolhatott volna. Ezt követően szinte végig a portugáloknál volt a labda, teljesen nyugodtan passzolgattak a mezőnyben, a támadások befejezését pedig már nem erőltették. A játék képe a hajrában sem változott, az egyetlen hazai helyzet Fiola előtt adódott a 93. percben.

Címkék