Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

A HeatVentors lett Európa legjobb energia startupja

A HeatVentors lett Európa legjobb energia startupja



Újabb magyar startup írta be a nevét a nemzetközi versenyek győztesei közé. A HeatVentors a Budapesten rendezett InnoEnergy PowerUp! döntőjében szerezte meg az első helyet.

Idén már a középdöntő folyamán is több mint száz startup érdeklődött az InnoEnergy PowerUp! pályázata iránt, amely a régió legnagyobb versenye a fenntartható energia megoldásokon dolgozó startupok számára. A döntőbe jutó európai 12 csapat, végül Budapesten mérte össze a tehetségét. A magyar színeket, Farkas Rita és Andrássy Zoltán által alapított HeatVentors képviselte a döntőben, a Ram Colesseumban. A nemzetközi zsűri végül Rita prezentációját találta a legkiemelkedőbbnek, és ezzel idén ők lettek a régió legjobbjai.

A HeatVentors 20 000 eurós pénzjutalom mellett részt vehet az InnoEnergy Highway startup-programjában, amely a külföldi piacokra való jutást elősegítő mentorálás mellett akár 150 000 EUR befektetést is nyújt.  

„Nagyszerű csapatot ismerhettem meg a Heatventorsnál, akik a technológiai tudáson túl bátran kísérleteznek a megfelelő üzleti modell kialakításával, kellő alázattal viszonyulnak a vállalkozásuk fejlesztéséhez, továbbá rendkívül sok időt fordítanak a cégépítésre. Megvan bennük az az értékesítési tudás is, ami szükséges a kezdeti időszakban létfontosságú partnerek megnyeréséhez és az eladások beindításához” - mondta Dervalics Ákos, az InnoEnergy Hub magyarországi menedzsere, a verseny szervezője.

Igazi sikerszériát mondhat magáénak az egyetemi kutatásból diplomamunkává, majd startup vállalkozássá növekedett HeatVentors. A hőtárolást fázisváltó anyagokkal forradalmasító megoldást fejlesztő csapat, oktatói bíztatásra kezdett komolyan foglalkozni a jövő megvalósításával.

Az egész egy tavaszi startupversennyel - az európai versennyé növekedett - Women Startup Competition magyar elődöntőjén elért második hellyel kezdődött. Szerencséjük volt, és a közönség bejutatta őket a londoni döntőbe, amellyel egyhetes helyi mentoring és felkészítés is járt. A londoni döntő ugyan nem hozta meg az áhított első helyet, de az egyik zsűritag által felajánlott különdíjjal eljutottak egy hétre Kínába, ahol a négy legnagyobb városban prezentálhatták megoldásukat a helyi befektetők előtt.

„A londoni kurzus és a kínai bemutatkozási lehetőség hatalmas lendületet adott a munkánkhoz, megértettük, hogy a kutatásunk önálló életre kelt, a megvalósulás útjára lépett, a hazai versenyeken elért sikerek pedig ehhez adtak további erőt.” - mondja Farkas Rita.

Tavasz óta megnyerték a MVM Edison Light Up! innovációs versenyét, és a Nestlé HackYourCompany demoday-en is kiválóan szerepeltek. Nem csoda, hogy az ötéves kutatási háttérrel rendelkező ígéretes vállalkozás azóta több ajánlatot kapott nagyvállalatoktól és befektetőktől egyaránt. A mostani győzelem a lokális sikereken túlmutató regionális eredmény, amely megnyithatja a két energetikai szakember előtt az európai piacokat is.

HeatVentors alapítói jelenleg is az ötletükből kifejlődő termékek piaci pilot projektjein dolgoznak, valamint, hogy mielőbb piacra kerülhessen a „HeatTank” névre hallgató innovatív hőtároló, amely számításaik szerint a jelenleg használt rendszerekhez képest tizedakkora méretben, 8-15 százalék hatásfok-növekedést eredményezhet.

Mentoraikkal szorosan együttműködve jelenleg is dolgoznak a jövő hőtárolási megoldásain, hogy a tervezett termékpalettájuk mind szélesebb körben legyen alkalmazható világszerte.

Címkék