Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Kovács Bálint túl a legpechesebb hétvégén

Kovács Bálint túl a legpechesebb hétvégén Kovács Bálint túl a legpechesebb hétvégén Kovács Bálint túl a legpechesebb hétvégén
Szenczy Norbert

A H-Moto Team 17 éves tehetsége pont nélkül zárt az IDM Suzuki Cup 2018-as sorozatának legutóbbi, lausitzringi állomásán

 

A H-Moto Team ifjú tehetsége Lausitzringen, az IDM Suzuki Cup sorozatában állt rajthoz, ahol ezúttal sajnos semmi sem jött össze a számára. Kovács Bálint előbb bukott, majd a második futamot technikai gondok miatt feladni kényszerült, ám ennek ellenére továbbra is él a matematikai esély a bajnoki címre, azonban a reális esélye annak van, hogy megszerezze a sorozat összetettjében a második helyet.

 

A H-Moto Team 17 éves versenyzője folytatta szereplését az IDM Suzuki Cup sorozatában, melyben a fiatal motoros teljes szezont teljesít. Lausitzringen Bálint korábban már versenyzett, így óvatos optimizmussal várta a hétvégét. Noha az edzéseken folyamatosan tudott gyorsulni, és az időmérőn a harmadik rajthelyet szerezte meg, a futamai abszolút nem sikerültek. Szombaton, az élen haladva bukott, míg vasárnap nem sokkal a rajt után technikai gondok miatt ki kellett állnia a versenyből. Bálint idei legpechesebb hétvégéje után továbbra is harcban áll a sorozat bajnoki címéért – noha az esélye ennek már csak matematikai –, míg a realitás talaján maradva viszont az összetett második helyére odaérhet a H-Moto Team versenyzője, aki hazai környezetben már megszerezte pályafutása első felnőtt bajnoki címét az ezresek között.

 

„Nem tagadom, eddigi pályafutásom egyik legnehezebb hétvégéjén vagyunk túl, hiszen a bíztató eredmények ellenére alig találtuk meg az ideális beállításokat az edzéseken. Az időmérőn aztán úgy éreztem, minden a helyére került, és a futamokon a győzelemért harcolhatok majd. Azonban ebből sajnos semmi sem vált valóra. A szombati futamon a rajtot követően az élre álltam, de a harmadik körben elment a motor eleje, és elestem. Visszaálltam, de a Suzukiban benne maradt az esés, így az egyik fékezésnél újra hatalmasat buktam. A csapat összerakta a kissé megtört motoromat, így abban bíztam, sikerül kiköszörülnöm a csorbát. Sajnos ezúttal csak pár kanyar adatott meg a számomra, hiszen egy technikai hiba miatt kiállni kényszerültem. Ezzel a nullázással sajnos visszacsúsztam a harmadik helyre, de a hátralévő versenyeken mindenképpen szeretném kihozni a maximumot magamból, és visszaszerezni az összetett második helyét. Sajnálom, hogy ez így alakult, de ez a motorsport: együtt nyerünk és együtt veszítünk” – mondta Kovács Bálint.

 

A H-Moto Team sportigazgatója, Rizmayer Gábor szerint ahhoz, hogy Bálint bajnoki címet ünnepelhessen az IDM Suzuki Cup sorozatában – a lausitzringi fordulóra 20 pontos hátránnyal érkeztek meg – több kockázatot is be kellett vállalniuk, ám ezek ezúttal sajnos nem jöttek be.   

 

„Jól indult a hétvége, hiszen Bálint erősen kezdett a szabadedzéseken, és bárcsak harmadik lett az időmérőn, így is optimistán vártuk a versenyeket.  Egyértelműen győznünk kellett volna, hogy közelítsünk a bajnokságban, ezért ezúttal több kockázatot is be kellett vállalnunk a versenyen. Sajnos az első futam dupla bukással végződött, míg a második versenyen pedig technikai hiba miatt nulláztunk. A bajnoki esélyek jelentősen csökkentek, de még van négy futam hátra a szezonból. Most mindent megteszünk, hogy rajthoz állhassunk a következő asseni fordulón, és időben elkészüljön a motor, de már ez is nagy kihívás lesz”- fogalmazott Rizmayer Gábor.


A bajnokság állása négy futammal a vége előtt: 1. Maximilian Weihe 195 pont, 2. Leon Langstädtler 133 pont, 3. Kovács Bálint 125 pont, 4. René Raub 90 pont...

Címkék