Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

10 ÉVES A CENTRÁL SZÍNHÁZ

10 ÉVES A CENTRÁL SZÍNHÁZ 10 ÉVES A CENTRÁL SZÍNHÁZ
Székely Szabolcs

Szeptember 16-án Centrál-nap a Révai utcában és színes programok a színházban

10 éves a Centrál Színház! Ennek méltó megünneplésére szeptember 16-án, vasárnap 15.30 órától a Révay utcában három helyszínen zajlanak majd a színes programok. A közönség találkozhat kedvenc színészeivel, bekukkanthat a kulisszák mögé, többek között lesz Bereczki Zoltán és Harmadik figyelmeztetés színészzenekar koncert, kiállítás, valamint interaktív improvizációs játék is. A Centrál Színház – melynek társulatához idén szerződött Nagy-Kálózy Eszter és Sztarenki Dóra - négy új bemutatóval várja ebben az évadban a nézőket.

Szeptember 16-án, vasárnap 15.30 órakor a Révay utcában felállított színpadon
az Ájlávjú színészei nyitják a Centrál Színház szülinapi buliját, majd 16.30-tól
Bereczki Zoltán ad koncertet. 18.00 óráttól a nagysikerű Hét boszorka című zenés darabot eleveníti fel Horgas Eszterrel és zenekarával Ágoston Katalin, Básti Juli, Botos Éva, Falusi Mariann és Gats Éva, majd 20 órakor a Harmadik figyelmeztetés elnevezésű színészzenekar koncertezik, melynek tagjai Gémes Antos, Fillár István, Cserna Antal, Wagner-Puskás Péter, László Zsolt és Pethő Gergő.

Eközben a Nagyszínpadon 16 órától Liptai Claudia beszélget Básti Julival, Nagy-Kálózy Eszterrel, Rada Bálinttal, Rudolf Péterrel és Szikszai Rémusszal, majd 17.15-től Pokorny Liával, Bereczki Zoltánnal, Puskás Tamással, és Schmied Zoltánnal.
Végül 19 órakor a Sok hűhó semmiért színészei tartanak interaktív improvizációs játékot. Ezzel párhuzamosan a Kisszínpadon 17.45-kor Papp János vezeti be a közönséget a
szinkronizálás rejtelmeibe, 19.45 órakor pedig Borbás Gabi tart beszédtechnika órát.

Az érdeklődők a kulisszák mögé is bekukkanthatnak, vagy megnézhetik az elmúlt 10 év legemlékezetesebb pillanatait bemutató kiállítást. Ennek kapcsán Puskás Tamás, a színház igazgatója elmondta: „A Centrál Színház ma Budapest egyik legkedveltebb teátruma. Az intézményt csődközeli állapotából és szakmai számkivetettségéből hosszú évek kitartó munkája vezette el jelenlegi sikereihez. Hálás vagyok azoknak a nagyszerű kollégáknak, akik mellénk szegődtek és a közönségünknek, hogy bíztak bennünk!”

A Centrál Színház – melynek társulatához idén szerződött Nagy-Kálózy Eszter és Sztarenki Dóra - négy új bemutatóval várja ebben az évadban a nézőket. Szeptember 14-én Ujj Mészáros Károly rendezésében, Balsai Móni és Schmied Zoltán főszereplésével a világirodalom egyik legszebb és máig legnépszerűbb szerelmes regényét, a Büszkeség és balítélet-et mutatja be a színház, december 14-én David Lindsay-Abaire: Tökéletlenek című darabját viszik színpadra Szikszai Rémusz Pokorny Lia, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter főszereplésével, 2019. január elején Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline című művét Alföldi Róbert rendezi majd, a főszerepekben Bata Évát, Stohl Andrást és Varjú Kálmánt láthatjuk. Jövő márciusban pedig Nina Raine: Nemek és igenek című darabját mutatja be a színház Puskás Tamás rendezésében, Bata Éva és Lengyel Tamás főszereplésével.  

Címkék