Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Újra Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang

Újra Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang
  • 2016. 01. 28.

Ebben az évben egy héttel még korábban, január utolsó hétvégéjén indul a Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang! Január 28-31. között négy napon átvárjaa látogatókat a Farsang idén is új helyszínekkel, gasztronómiai élvezetekkel és olyan fellépőkkel, mint a Hooligans, Nagy Feró és a Beatrice, az Ismerős arcok, a Paddy and the Rats vagy a Magashegyi Underground.

 

A rendezvényen tavaly Miskolc belvárosában mintegy 200 ezer ember mulatott négy napon át. Már az első napon országos rekordot döntöttek meg a szervezők: a két évvel ezelőtti 700 adagos óriáskocsonya után elkészült az ország eddigi legnagyobb, 1200 adagos, 3D-s kocsonyája. Ebben az évben Magyarország legnagyobb sertéskocsonyából készült négyemeletes kocsonyatortája készül majd el. Ez is ékes bizonyítéka, hogy különlegességekben, rekordokban idén sem lesz hiány, és a programok, valamint a fellépő zenekarok névsora pedig minden bizonnyal még több látogatót vonzanak majd.

A gasztronómiai, népművészeti és kézműves kínálaton túlmenően a fellépő művészek összetétele és kínálata minden könnyűzenei stílust lefed majd annak érdekében, hogy mindenki megtalálja a számára legvonzóbb, legérdekesebb programokat.

Ezek továbbra is Miskolc belvárosban lesznek három színpadon, számos újdonsággal. Már az első nap is óriási forgatag lesz, hiszen az eddigi két évhez hasonlóan a Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang az egész belvároson végigmenő felvonulással indul mazsorettekkel, „békalányokkal”. Aznap olyanzenekarok lépnek fel, mint a Thunder Jack, a Pataky Művek, az Ismerős arcok, a Takács Tamás Blues Band és a Belga. A Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang mindig különös figyelmet szentelt a helyi formációknak, így a négynapos forgatagban olyan eredetileg miskolci csapatok is színpadra állnak, mint a Miskolci Illés Emlékzenekar, a Bíborszél, a Miskolc Dixiland Band és a Paddy and theRats.  Pénteken többek között találkozhatunk a Magashegyi Undergrounddal, Nagy Feró és a Beatrice-vel, Aradszky Lászlóval, a Cloud 9+-al és a SkyFanatic-kal. A szombati nap kiemelkedő fellépői a már említett Paddy and theRats-en kívül a Hooligans, Vörös István és a Prognózis, az InhisSteps, valamint Deniz lesznek. Vasárnap sem unatkozhatnak mindazok, akik még mindig bírják majd a mulatást, hiszen a korábban felsorolt miskolci csapatokon kívül Tamás Gábor és a Reflex rajongói találkozhatnak kedvenceikkel.


 

Ezen kívül a rendezvény ideje alatt lesznek filmvetítések, gyerekprogramok és természetesen olyan gasztronómiai programok mint például az Ízkocsonyaverseny.
A Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang minden szabadtéri programja ingyenes! A teljes részletes program a január utolsó hetében megjelenő programfüzetből és az esemény internetes honlapján lesz megismerhető. Az esemény szervezője a CINE-MIS Nonprofit Kft.

 

www.miskolcikocsonyafarsang.hu

www.facebook.com/miskolcikocsonyafarsang