Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Minden, amit Tarzan legendájáról tudnod kell

Minden, amit Tarzan legendájáról tudnod kell Minden, amit Tarzan legendájáról tudnod kell Minden, amit Tarzan legendájáról tudnod kell Minden, amit Tarzan legendájáról tudnod kell

A Warner Bros. és a Village Roadshow Pictures bemutatja:

Tarzan legendája

(The Legend of Tarzan)

Magyarországi mozibemutató: 2016. június 30.

Rendezte: David Yates

Szereplők:

Margot Robbie Jane Porter

Alexander Skarsgård Tarzan

Samuel L. Jackson Georghe Washington Willams

Christoph Waltz Leon Rom kapitány

Djimon Hounsou Mbonga törzsfőnök

Jim Broadbent

 

Producer: Jerry Weintraub, David Barron

Forgatókönyv: Adam Cozad, Craig Brewer

Fényképezte: Henry Braham

Látványtervező: Stuart Craig

Művészeti vezető: David Allday

Zene: Robert Gregson-Williams

 

A Warner Bros. és a Village Roadshow Pictures közös produkciójában elkészült a Tarzan legendája című kalandfilm, amelynek címszereplője Alexander Skarsgård (akit ismerhetünk A tinilány naplójából, illetve a HBO Inni és élni hagyni című produkciójából).

Filmbéli partnerei az Oscar-díjra jelölt Samuel L. Jackson (Pulp Fiction, az Amerika kapitány sorozat stb.), Margot Robbie (A Wall Street farkasa, illetve a nemsokára a mozikba kerülő Öngyilkos osztag), a szintén Oscar-díja jelölt Djimon Hounsou (Véres gyémánt, Gladiátor), az Oscar-díjas Jim Broadbent (Írisz) és a kétszeres Oscar-díjas Christoph Waltz (Becstelen brigantik, Django elszabadul).

Már hosszú évek teltek el azóta, hogy a Tarzanként megismert vadember (Skarsgård), otthagyta Afrika dzsungeleit, és a polgári módon hangzó John Clayton – illetve, bocs, de britek vagyunk: Lord Greystoke néven talált magának új identitást szeretett hitvese, Jane (Robbie) oldalán. Most azonban ismét felkerekedett, mert hivatalos helyről felkérték, hogy a brit parlament kereskedelmi képviselőjeként térjen vissza Kongóba. Ugyanezen időben és ugyanott tevékenykedik hasonló, de a belga királytól származó megbízatással Leon Rom (Waltz), s kettőjük között – mint az várható volt – súlyos, mondhatni halálos játszma, végletes ellenségeskedés fog kialakulni. (A gonosz természetesen Rom, a naiv, tántoríthatatlan hős meg Tarzan, ki más.)

A gyönyörű és páratlanul izgalmas filmet David Yates rendezte (ugyanaz, aki az utolsó négy Harry Potter-filmet is) Adam Cozad és Craig Brewer forgatókönyvéből, akik a főhőst természetesen az Edgar Rice Borroughs által megálmodott eredeti Tarzan-történetekből vették. A film legendás producere Jerry Weintraub volt, David Barronnal közösen (Cinderella és az összes Harry Pottrerek).

A filmkészítő csapat oszlopos tagja volt még Henry Braham operatőr, az Oscar-díjas Stuart Craig látványtervező (Veszedelmes viszonyok, Az angol beteg), az Oscar-díjra jelölt Ruth Myers jelmeztervező (Emma, Ismeretlen férfi). A film zenéjét Rupert Gregson-Williams szerezte.

A Tarzan legendáját a Warner Bros. leavesdeni studióiban forgatták, a külső helyszíneket pedig – az Egyesült Királyságon kívül – az afrikai Gabonban, illetve az olasz Dolomitokban találták meg.

A filmet a legfejlettebb 2D és 3D technológiával forgatták, és az erre alkalmas termekben IMAX formátumban vetítik majd.

www.legendoftarzan.net

 

Ember és természet

Az úriember, akit Nagy-Britannia miniszterelnöke magához rendel a Downing Street 10. alá nem más, mint John Clayton, ilyen néven harmadik a sorban, Greystoke ötödik grófja, a Lordok Háza tagja. De egy fél emberöltővel korábban és egy fél világnyi távolságra onnan, nevezték őt már másképp is. Egy olyan néven, amely világhíressé vált: egyszerűen Tarzannak.

David Yates rendező ezzel az új Tarzan-történettel mintha csak saját munkáját, az utolsó négy Harry Potter-film kalandjainak mesélését folytatná: ezúttal is egy magával ragadó, kalandos történetet keresett, meseszerű, gyönyörűséges képi világgal. Ehhez olyan nagyszerű forgatókönyvet talált, amely lenyűgözte őt is, ráadásul pedig Alexander Skarsgårdot, a film címszereplőjét is. Ahogy az utóbbi később el is mondta: „Első látásra beleszerettem. Ebben a történetben minden benne volt, annyi rejtély és feszültség, amennyit csak kívánhat az ember, ráadásul olyan hús-vér szereplők, hogy bizsereg mindene a színésznek, hogy eljátszhassa ezeket. Nem tagadom, engem a szerelmi szál is mélyen megfogott, semmi sematikust nem találtam benne. Az ilyen történeteket, az ilyen szerepeket szeretem, és tudom, hogy a nézők is így vannak vele, mert az izgalmakon kívül, amelyek természetesen a székhez kötik őket, felébred bennük a természetes kíváncsiság a történet és a szereplők sorsa iránt.”

A forgatókönyv olvastán valami hasonlót érezhetett David Barron producer is, konkrétan, hogy ez az a történet, amellyel a nézőket be lehet csábítani a moziba. Szerinte „Tarzan talán a világ legeredetibb kalandfilm-hőse, aki mindenegyes alkalommal képes meglepni a közönséget, amikor gazdag személyiségének egy-egy új vonása tárul fel előttük. Bár a dzsungelben nőtt fel, ott olyan tulajdonságokra, személyiségjegyekre tett szert, amelyek kiemelik őt az úgynevezett civilizált világ sokszor nála sokszor szürkébb egyéniségei közül. Olyan erő sugárzik belőle, amely rég kiveszett az úgynevezett nagyvárosi emberből.”

A most filmre vitt új kaland során olyan hatalmas és erős ellenséggel kerül szembe, aki méltó hozzá, akivel szinte egyenlő esélyekkel mérheti össze erejét. Leon Rom mindenre és mindenkire veszélyes, amit és akit John Clayton szeret. És ahogy ez az ízig-vérig angol lord visszatér Afrikába, ismét szembetalálja magát régi (és új) ellenlábasaival, akik már régóta várták, hogy megmérkőzhessenek vele. Ilyen körülmények között a hibátlan úriember haladéktalanul visszavedlik Tarzanná, aki valóban otthon érzi magát a járhatatlan, vad dzsungelben – és valamennyire a gonosz emberi intrikák világában is.

A film elején a kegyes Leopold, Belgium uralkodója meghívja Johnt Kongóba, úgy tűnik azért, hogy eldicsekedhessen neki az általa véghezvitt civilizációs jótéteményekkel – valójában azonban csapdába akarja csalni a brit miniszterelnök bizalmasát, aki szeretné fellendíteni hazája afrikai kereskedelmi kapcsolatait. Az összeesküvés célja nem csak a britek terveinek megtorpedózása, de a belga király ügynöke, Leon Rom ráadásul még foglyul is ejtené a lordot, hogy később egy nagy kalap gyémántot követelhessen a szabadon bocsátásáért.

A Tarzant játszó Skarsgård hozzáteszi: „John ugyan az őserdőben nőtt fel, de már több mint egy évtizede a civilizált Angliában él, ahol társadalmi elismerés övezi. Számára egyáltalán nem magától értetődő, hogy visszatérjen a dzsungelbe, és nem is könnyen határozza el magát erre a lépésre. Ráadásul tényleg maradtak veszélyes ellenségei Kongóban, és tisztában van vele, hogy ők sem fogják ott tárt karokkal várni. És ami engem személy szerint is megfogott, még azzal is tisztában van, hogy egyáltalán nem lesz könnyű számára, hogy ebből az alkalomból szembesülnie kell majd saját régi, már-már elfeledett őserdőbeli személyiségével is. Talán ettől fél leginkább.”

Ráadásul szerelme, Jane ragaszkodik hozzá, hogy Johnt elkísérje Afrikába, amibe hősünk – jobb meggyőződése ellenére – végül bele is egyezik.

Margot Robbie, Jane filmbéli megszemélyesítője saját bevallása szerint megszerette ennek a különleges emberpárnak és ennek a kapcsolatnak a modern felfogású megjelenítését. „Bár a történet az 1800-as években játszódik, a kettőjük közötti kapcsolat pontosan tükrözi a mai emberek felfogását, mindennapi életét. Ez a szerelem ma is így működhetne – vagyis sokkal bonyolultabban, komplexebben, gazdagabban, mint azt a korabeli irodalmi munkákban megjelenítették” – mondja.

A Tarzan legendája történetét a két forgatókönyvíró, Adam Cozad és Craig Brewer írta a saját ötletükből. Mint azt Cozad elárulta, számukra és David Yates rendező számára is alapvető fontosságú volt a szerelmi szál kibontása, Tarzan és Jane kapcsolatának megszabadítása minden korábbi sematikus jellegzetességtől. Mai, szinte hétköznapi élettel akarták megtölteni a szereplőket és a történetet, hogy a nézők igazán beleélhessék magukat a kalandjaikba, hogy a sorsuk személyes üggyé válhasson a közönség számára is.

Brewer, a másik forgatókönyvíró hozzáteszi: „Már gyerekkorom óta Tarzan-rajongó vagyok, a Burroughs-féle történet szereplőinek – köztük elsősorban Tarzannak és Jane-nek – alapos ismerője. De tény, hogy korábban sokan csak mint képregény-figurákra tekintettek rájuk. Ám ez az igazi és valóban érdekfeszítő történet, amely Leopold belga királyhoz kapcsolódik, aki meghódította a közép-afrikai Kongót, új, a korábbiaknál sokkal plasztikusabb életet adott a film hőseinek is.”

Így vált lehetővé, hogy ez a két kitalált személy, Tarzan és Jane a filmben olyan valóságos, valaha élt szereplőkkel találkozhat, mint George Washington Williams, aki bátor katonából emberbarát – ma úgy mondanánk: humanitárius – segítőjévé válik a bennszülötteknek (őt a filmben Samuel L. Jackson személyesíti meg), illetve Leon Rom, Tarzan fő ellenfele, akit a zseniális Christoph Waltz játszik.

Yates hozzáteszi: bár valóságos történelmi háttér előtt zajlanak a film hőseinek kalandjai, ez utóbbiak természetesen csak az írói fantázia szülöttei. Mégis olyanok, mintha ők is valóságosak lennének, hiszen a filmbéli események akár így is történhettek volna. Ráadásul a film cselekménye annyira magával ragadó, érzelemgazdag, hogy nem sok néző kezd el közben majd töprengeni azon, hogy mindez a valóságban is megtörtént-e.

Saját elbeszélése szerint Christoph Waltz is nagyon szeretett ebben a produkcióban dolgozni, és nagyra értékelte, hogy Yates még a forgatás előtt meghallgatta és beépítette a színészek ötleteit. „Óriási munkát végzett később, forgatás közben is – teszi hozzá, – főleg, ami az állandóan ránk leselkedő apró csapdák elkerülését illeti. Sosem fáradt el, mindig figyelme maximumát nyújtotta, amiből mi, színészek is sokat profitálhattunk. De mindenekelőtt maga a film.”

Hasonló élményeiről számolt be Samuel L. Jackson is, aki a történetről szólva még annyit tett hozzá: „Ez a film a középpontjába állította az emberi kapcsolatokat, de nemcsak a szereplőkét egymással, hanem azzal a gyönyörű környezettel is, amelyben a történet játszódik. Így a végeredmény jóval több lett, mint egy átlagos kalandfilm.”

A másik meghatározó személyiség, akiről a szereplők, de a film többi munkatársai is szeretettel emlékeznek meg, Jerry Weintraub producer, aki minden percben ügyelt rá, hogy mindenkinek ideális munkakörnyezetet teremtsen. Ezen túl pedig egyénisége erejével, hatalmas munkabírásával, örök optimizmusával is igyekezett számukra megkönnyíteni a sokszor kemény munkát.

Yates szerint Jerry ezen felül még valóságos showman is volt, aki mosolyra fakasztotta a körülötte lévő embereket. „Ő már évek óta dédelgette magában a Tarzan legendája filmötletét, de sosem dörgölte az orrunk alá, ha valamit jobban tudott. A tanácsaival, az ötleteivel ugyanolyan végtelen kedvességgel, tapintattal és vidáman volt képes előjönni, hogy mindig felhőtlen örömmel fogadhattuk azokat. Ma már nagyon hiányzik nekünk…” (Jerry Weintraub 2015. júliusában elhunyt.)

A Tarzan legendája képi világa egyesíti a rendkívül átgondolt dizájnt és az afrikai természet lélegzetelállító szépségét a legmodernebb képi effektekkel, miközben feltárul a néző előtt egy ma is létező, de számunkra eddig ismeretlen emberi kultúra. Bár a vadonban játszódó jelenetek szinte mindegyikét az Egyesült Királyságban, a leavesdeni stúdiókban forgatták, az eredeti helyszínen készült légi és földi felvételek határozzák meg a film természetközeli hangulatát. A stúdiókban forgatott akciójelenetekben azonban nem valódi vadállatok vagy idomított cirkuszi mutatványosok szerepelnek: a fejlett digitális technikának köszönhetően hibátlanul fonódik egybe a filmvásznon valóság és fikció.

A helyszínek azonban valódiak: a stáb hat hetet töltött forgatással Gabon legszebb, emberek által ritkán látogatott tájain, mielőtt az angliai stúdiókban folytatták volna a munkát.

Yates szerint ebben, vagyis a munkafolyamatok szétválasztásában nem a kényelem, vagy a stáb biztonsága volt a fő szempont, hanem az, hogy minél kisebb mértékben bolygassák meg a természet eredeti rendjét. Így lehetett a legnagyobb mértékben tiszteletben tartani az ott élő emberek világát és kultúráját is.

 

A főszereplők

Még jóval a történet kezdete előtt John otthagyta eredeti környezetét, a vadont, és hibátlan Lord Greystoke vált belőle, aki feleségével, Jane-nel boldogan élte egy viktoriánus angol lord megszokott életét. Skarsgård belegondolt John személyiségébe, s úgy találta, hogy az egykori Tarzan bármennyire is civilizálódott, rejtve megmaradt benne valami az egykori vadember ösztöneiből, ami adott esetben a mélyből előhívható.

Mint mondja, ő a saját egyéniségében is régóta lát valami hasonló kettősséget, s ebből kiindulhatott, amikor a főszerepet magában megformálta – még akkor is, ha a vadság extrémebb formáit azelőtt sosem próbálta. Hiába, ő nem a dzsungelben nőtt fel… (Viszont a film nyújtotta szabadság keretei között állítólag szerint jólesett neki egy kicsit vadulni, ha csak mesterséges díszletek között is.)

Yates már régebbről ismerte a svéd színészt, és mint mondja, egyebek mellett éppen a fentebbiek ismeretében választotta őt Tarzan szerepére. Meg persze azért is, mert a nyilvánvalóan ideális fizikai adottságai mellett az ő színészi tehetségére és emberi érzékenységére volt szükség, hogy a film főszerepét eljátszhassa, s ezt a kétarcú személyiséget teljes komplexitásában mutassa meg a filmvásznon.

Talán csak szerencse, bár lehet, hogy a rendező ezt is előre látta, de tény, hogy a forgatás első pillanataiban kiderült: Tarzan és Jane, pontosabban Skarsgård és Robbie kiválóan passzolnak egymáshoz. Megvan közöttük az a fajta cinkosság vagy kémia, ami csaknem elengedhetetlen, de legalábbis mindenképpen hasznos egy pár szerelmi-érzelmi kapcsolatának hiteles eljátszásához. Még egy rövidebb forgatási szünet után is látszott, hogy a köztes időben egyszerűen hiányoztak egymásnak, s öröm volt látni újra és újra rajtuk a találkozás örömét.

Robbie világosan meg is mondta a forgatás után, hogy számára kifejezetten élvezet volt egy olyan színésszel együtt játszani, mint Skarsgård, és nem kellett semmiféle erőfeszítést tennie, hogy valódi érzelmek látszódjanak rajta a közös jeleneteikben. Amikor már tudta, hogy másnap a történet szerint egy szerelmi-érzelmi jelenetet forgatnak le, úgy várta a munkát, mintha igazi randira készülődött volna…

És ez az érzés kölcsönös volt. Ahogy Skarsgård beszélt színésznő partneréről, kiválóan bizonyítja ezt: „Margot igazán szeretnivaló személyiség, aki felpezsdíti maga körül az életet, elűzi a keményen dolgozó stáb körül a folyamatos, nehéz munka miatt néha bizony leülő hangulatot is. Bevallom, nekem minden alkalommal adott annyi plusz energiát, hogy örömmel, szinte mosolyogva készülődtem a másnapi forgatásra. Imádom ezt a kis ausztrál csajt, aki a szépségével is hitelesebbé tette Jane figuráját.”

Ezután a rendező, Yates már csak annyit tett hozzá: „Számomra Robbie nem csak egy szép, tehetséges nő, aki kiválóan, érzelemgazdagon képes eljátszani egy szerelmes nő, esetünkben Jane szerepét. Nekem az is imponál, amilyen mértékben öntudatos, türelmes, munkabíró – és minden ízében mai, modern jelenség. Az ő személyiségén keresztül is közelebb tudtuk hozni a filmet a nézőkhöz, akik közül a nők magukra ismerhetnek benne, a férfiak pedig a partnerükre, vagy arra a nőre, akit szeretnének maguk mellett látni.”

Robbie azt is megjegyezte, hogy ő egyáltalán nem az a típus, akit Tarzan a hóna alá kaphat, és liánról liánra ugrálva megment a vadállatoktól. „Azt hiszem, nem keveset fickándoznék, és még az is megeshet, hogy egy adott pillanatban én kapnám a hónom alá őt, legalábbis képletes értelemben” – mondta nevetve.

És valóban, a filmben Jane bátran szembeszáll a Christoph Waltz által megszemélyesített főgonosszal is, persze nem úgy, hogy fizikailag lebirkózza vagy egy jól elhelyezett jobbhoroggal a padlóra küldi. De intellektuálisan igenis egy súlycsoportban vannak, még ezzel a szuperokos intrikussal is…

A film harmadik főszereplője, Waltz ezúttal Leon Rom, a belga király által Kongóba delegált intrikus bőrébe bújt. Az ő ördögi terve az, hogy Tarzant léprecsalja, és egy marék gyémántért cserébe ellenségei kezébe adja. (A gyémántokra az átmeneti pénzzavarba került Leopold királynak volt szüksége.) Szóval Rom sunyin meghívja Lord Greystoke-ot, hogy térjen vissza ifjúsága színterére, Kongóba, de nem számol Jane-nel, aki majd szépen átlát az ő ravasz mesterkedésein…

„Elég szörnyű alak ez a Rom, de amikor Jane-nel kerül szembe, benne emberére talál” – mondja erről Robbie. „De ha nem a regényfigurát, hanem a hús-vér Waltzot nézem, amikor megismertem a szereposztást, elsőre meghűlt bennem a vér. Ő ugyanis olyan jó színész, valóban született intrikus figura, ám végül viccesen már a tenyeremből evett…”

Waltz nem maradt adós a magyarázattal: „Margot a világ egyik legszimpatikusabb embere, és imádtam vele dolgozni…”

Érdekes egyébként, hogy – ha nem is pont ezekkel a jellemvonásokkal, de – Leon Rom egy, a valóságban is létezett személy, csakhogy a forgatókönyvírók az ő történetéből kiindulva csavartak néhányat az eredeti szerepén és kalandjain. Waltz szerint ez okos húzás volt tőlük, mármint hogy nem találtak ki valami teljesen mesebeli személyt, hanem kibányásztak egyet a történelmi figurák közül, majd utána jól kiszínezték a kalandjait. Szerinte ezzel csak hitelesebbé, plasztikusabbá vált az egész Tarzan legendája-sztori, és neki is könnyebb volt beleélnie magát egy legalább részben valóságos figura szerepébe.

Yates emlékeztetett rá, hogy még a forgatás előtt hosszan elmélkedtek Waltz-cal a szerepről, s a német-osztrák színész egyre komplexebben, egyre színesebben látta a szerepét. Később jó néhány ötletét be is építették a karakterbe, illetve a vele kapcsolatos sztoriba. Ez nem csak szórakoztató, de nagyon tanulságos és hasznos munka volt, mondta a rendező, aki még hozzátette: „Ez nem egy kétperces intermezzo volt, hanem hetekig tartó kemény munka, és közben mi ketten is sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, ami talán elengedhetetlen is egy ilyen nagy film esetében.”

A végeredmény meggyőző lett. A rendező szerint Waltz végül olyan mély (talán brit) humort, vagyis inkább iróniát tudott a legváratlanabb pillanatokban is belevinni a szerepébe, amin nem hogy a nézők, de még a stáb tagjai is meglepődtek – ha csak nem ismerték már korábbról is ennyire közelről a nagyszerű színészt. Yates mondta még: „Szerintem Waltz a világ talán egyik legintelligensebb embere, mesteri színész, aki ráadásul igazi csapatember is. Egyetlen filmrendező sem kívánhat nála jobb, hasznosabb embert munkatársnak.”

De nem csak Leon Rom szeretné Tarzant ismét Kongóban látni. Amikor John Clayton még csak ingadozik, hogy elfogadja-e a belga intrikus invitálását, a színre lép egy amerikai, George Washington Williams is, aki szintén biztatni kezdi az utazásra, persze nem ugyanazon okból. A Samuel L. Jackson által megformált, valaha a valóságban is létezett figura valójában a saját „expedíciójához” keres úti és segítőtársat az afrikai ügyekben járatos brit lord személyében.

Az obsitos katona, Williams ugyanis nem sokkal korábban határozta el, hogy megkeresi saját afrikai őseit. A valóságban egyébként ő volt az első amerikai fekete, aki felkerekedett, hogy meglátogassa az „őshazát”: az újdonsült belga gyarmatot, ahol Leopold a bennszülöttek számára is polgárjogot ígért. Ami pedig a Tarzan legendáját illeti, Jackson végül a film egyik legszerethetőbb figurájává vált, akár úgy is, mint karakter, személyiség, de természetesen úgy is, mint régóta ismert, nagy tehetségű színész.

Valóban betársul Tarzanhoz annak dzsungelbeli kalandjai során, annak ellenére, hogy előre nem is sejti, miféle fizikai és egyéb kihívásoknak néz elébe. Mint Skarsgård később nevetve mesélte, úgy csetlett-botlott az erdei díszletek között, mint valami mai, csak még esetlenebb Chaplin. „De az biztos, hogy rendkívül élveztük a közös forgatást, még a legnehezebb pillanatokban is. Jackson ugyanis mindannyiunkat lenyűgözött a humorával és a professzionalizmusával” – tette hozzá.

A rendező ehhez még hozzátette: „Igazság szerint én már az első pillanattól kezdve rá gondoltam, amikor a fekete amerikai úriember szerepére kerestünk színészt, hiszen ő a világ egyik legjobbja. A tehetsége és a mély humanizmusa mellett számomra a humora talán a leglenyűgözőbb. Nem is nyugodtam addig, amíg rá nem vettem, hogy vállalja el.”

 

Animal Kingdom

Bár a Tarzan legendájában az emberek mellett csodálatos vadállatok is szerepet kaptak, fontos megjegyezni, hogy a produkciót nem élő állatokkal forgatták le, mert a producer és a rendező ennél jobban tiszteli és szereti őket. Valójában sosem volt egyszerű egy játékfilmet élő vadállatok közreműködésével létrehozni, hiszen a hatalmas ragadozók (vagy a nagy termetű növényevők) mindig potenciálisan veszélyes és nem is a legkönnyebben idomítható partnerek. Ráadásul akármennyire is vigyáz a stáb, bármennyi figyelmet is fordítanak a velük való helyes bánásmódra, minden egyes esetben felmerülhet az állatkínzás vádja, sőt, az sem ritka, hogy egy vadállat (vagy színész partnere) megsebesül munka közben.

De a mai világban szerencsére már nem kötelező valóságos állatokat „bevetni” a forgatás során: a digitális technika már ott tart, hogy – kis túlzással – a mesterséges kép szinte hitelesebbnek tűnik, mint a valódi.

A Tarzan legendája ebből a szempontból is kiemelkedik a kortárs filmalkotások közül, hiszen a számítógépen kreált állatok állandóan szerepelnek a valóságos színészekkel, miközben a néző észre sem veszi, hogy gondos és tehetséges szakemberek által megkomponált digitális animációt néz. Így nem is lehet kétsége afelől, hogy Tarzan valóban „beszél” az elefántokkal és az emberszabású majmokkal, nem is szólva az őserdő többi nagyszerű teremtményéről. Ezek talán a film legélethűbb, de mindenképpen csodálatos jelenetei…

 

Afrikától Angliáig

Egyébként nem is volt olyan egyszerű az őserdőben forgatni, ahol sokszor csak kisebb, de ugyancsak professzionális kamerákkal lehetett mozogni. Ezek rendkívül részletgazdag képének köszönhető, hogy a filmben kitárul Afrika (és benne Gabon) minden természeti szépsége, növény- és állatvilágának gazdagsága, ősi kultúrájának értékei. Hogy a kompozíció és a tájképek még szebbek legyenek, a film producerei még a gaboni elnök helikopterét is kölcsönkérték, hogy a rendező már jó előre megszemlélhesse, majd kiválaszthassa a felvételek színhelyét, s hogy az operatőr, Henry Braham vezetésével próbafelvételeket készíthessenek.

Végül még egy speciális, kifejezetten légi felvételekre alkalmas, hat kamerás szerkezetet is készíttettek, amelyet helikopter alá lehet függeszteni, így kis túlzással az is elmondható, hogy a végeredmény talán még a valóságnál is szebb, plasztikusabb lett.

Ezen a téren a Tarzan legendája világpremier, hiszen az így nyert, csaknem 180 fokos panoráma felvételekhez hasonlót még sohasem lehetett dokumentum- vagy pláne játékfilmben látni…

A másik, de ezúttal hagyományosabb „trükk” segítségével Braham és népes operatőri csapata a földről, pontosabban a vízről fotózta a dzsungel legjárhatatlanabb, de lélegzetelállítóan szép helyszíneit. A stáb egy, az őserdőt átszelő folyón dolgozott, miközben a hagyományos filmkamerát egy 15 méter hosszú rúd segítségével „belógatták” a járhatatlan partszakasz fölé. Az így készült képek alatt biztosan abbamarad pár percre a vetítőteremben a pattogatott kukoricás zacskók zörgése…