Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Akár 2,5 millió forint járhat az államtól

Akár 2,5 millió forint járhat az államtól
  • 2016. 07. 16.

5 dolog, amit tegyél meg, hogy megkaphasd!

2,5 millió forint járhat az államtól: 5 dolog, amit tegyél meg, hogy megkaphasd
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján elérhető az a tájékoztató, amely az Otthon melege Program új, hatodik elemeként július első hetében induló pályázatot ír ki, családi házak energetikai célú felújítására.

A pályázat keretösszege 5 milliárd forint, egy pályázó maximum 2,5 millió forintos támogatást kaphat, érdemes időben felkészülni, főleg, hogy már a tájékoztató elérhető, így ehet tudni, hogy milyen dokumentumokat, engedélyeket kell beszerezni, mert a források roppant hamar kimerülhetnek.

Köntös Péter, az OTP szakértőjének adott hasznos tippeket, arról, hogy mit érdemes tenni ahhoz, hogy sikeresen pályázzon valaki a támogatásra.

Érdemes az elsők között lenni!
A pályázat több milliárd forintos kerete megtévesztő ehet, arra gondolhatnak, hogy van elég összeg a támogatásra. Nagyon sokszor előfordult már, hogy a pályázati felület megnyitását követő 24 órán belül kimerültek a források, akkora volt az igény és például egy pályázó több millió forint vissza nem térítendő támogatást is igényelhet. A nem olyan rég indult mosógépcserét támogató pályázaton két óra alatt megigényelték a pályázók a teljes rendelkezésre álló összeget. Az idei pályázatban egyelőre 5 milliárd forintot osztanak szét, legfeljebb 2,5 millió forintot kaphat minden nyertes pályázó.

Érdemes időt szánni rá és aprólékosan összeállítani a mellékleteket!
Főleg a kötelezően benyújtandó mellékletek beszerzése rabol el sok időt, de köztudott, hogy ezek nélkül senkinek sincs esélye elnyerni a támogatást. Minden alkalommal be kell adni kötelezően a következő dokumentumokat: energetikai tanúsítvány, árajánlat a kivitelezőtől, eredménybecslés, tervek és kivonatok szükségesek. Ilyenkor arra is figyelni kell, hogy a szakembereket is számosan megkeresik a munkálatok kivitelezésére, árajánlat készítésre, így nem nagyon érnek rá, ha utolsó időben kapkodunk, és arra is kel számítani, hogy ahhoz, hogy az engedélyekhez jussunk időre és pénzre van szükség.

Az ügyfélkapus regisztrációra is időben gondolni kell!
Az állami támogatású pályázatoknak a benyújtása általában elektronikus úton történik. Ezt csakis ügyfélkapus regisztráció után lehetséges, ügyfélkaput pedig csak okmányirodákban ehet igényelni kizárólag személyesen, általában időpontot kell foglalni így az is belekerülhet jókora időbe, mire regisztrálni tudunk, az okmányirodánál már pár perc alatt elkészül az ügyfélkapu. Tisztán látható, hogy legalább másfél- egy hónappal a pályázat benyújtása előtt meg kel tenni az előkészületeket, főleg ha már nyilvános, hogy milyen feltételeket kell tejesítenie a pályázónak.

Mindig alaposan meg kell tervezni a várható költségeket és az ütemezést.
Jól át kell gondolni, hogy milyen felújítást szeretnél végrehajtani annak mi a költsége, és a leginkább szükséges fejlesztésekre kell elsősorban törekedni. A pályázathoz természetesen tételes költségterv valamint a kivitelezési munkákról szóló előszerződés is szükséges. Úgy kel tervezni és számolni, hogy a megvalósítási határidőbe a munkálatok beleférjenek.

Az Otthon Melege programnál elég szoros a határidő, mert a támogatói okirat átvételét követő egy éven belül már meg kell valósítani a fejlesztést.

Álljon rendelkezésére a szükséges önerő!
Késő azon gondolkodni, hogy hogyan teremted elő a saját részt, amikor megnyerted a pályázatot, például arra is kell gondolni, hogy nem a maximális összeget kapod meg, amelyre pályáztál, hanem csak kevesebbet, mert az elbírálásnál dől el, hogy mennyi visszanemtérítendő támogatást kap a pályázó. Így talonban kell lennie a pénznek arra az eshetőségre is, ha nem a tervezett összeget nyeri el, mert így is be kell fejezni a megadott határidőre a munkálatokat.

Forrás : http://www.femina.hu