Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Poptörténeti sétákat szerveznek az egykori Ifiparkban és környékén

Poptörténeti sétákat szerveznek az egykori Ifiparkban és környékén

 Feledhetetlen koncertekről, legendás fellépőkről és fellépésekről mesélnek majd az egykori Budai Ifjúsági Parkot, illetve annak környékét bejáró, szeptemberi Poptörténeti sétákat vezető zenészek.

 

    Szeptember 17-én a Várkert Bazárból induló túrát Rozsonits Tamás zenei szakíró, dobos és Török Ádám, a Mini frontembere vezeti, szeptember 18-án pedig Molnár György Elefánt, az Omega gitárosa kalauzolja majd az érdeklődőket - közölték a szervezők az MTI-vel.


    A ma már világörökségi státuszt élvező, Ybl Miklós tervei alapján épült Várkert Bazár neoreneszánsz stílusú komplexumában működött 1961 és 1984 között egy nemzedék találkozóhelye, a Budai Ifjúsági Park, ahol mindenki fellépett, aki a magyar pop- és rockzenében akkor számított.


    A közismertebb nevén Ifipark mellett a poptörténeti séta érinti majd a Nagy fát is, amelynek tövében a Nagyfa galeri vagányai tanyáztak egykor, de a séta résztvevői ellátogatnak majd a Tabánba is, illetve megtekinthetik az Andrássy grófok egykori budai rezidenciáját, amely később Bem rockpart néven vonult be a könnyűzene történetébe.


    A program előzetes regisztrációhoz kötött.