Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Sosem járt még annyi turista Spanyolországban, mint 2016-ban

Sosem járt még annyi turista Spanyolországban, mint 2016-ban

Sosem járt még annyi turista Spanyolországban, mint 2016-ban, a 75,3 millió külföldről érkezett látogató rekordnak számít - ismertette a tavalyi év adatait Álvaro Nadal, turizmusért felelős miniszter csütörtökön Madridban.

    A tárcavezető elmondta: 2016-ban 7,2 millióval több turistát fogadott a dél-európai ország, ami 9,9 százalékos növekedés az előző évhez képest.


    A turisták napi átlagban 138 eurót költöttek, összesen pedig 77 milliárd eurót, ami rekordbevételnek számít az ágazatban, és 2015-höz viszonyítva 8,3 százalékos növekedést jelent.


    Álvaro Nadal a turizmus szempontjából kivételes évnek nevezte 2016-ot, és beszámolt arról is, hogy a legtöbb turista, 16,9 millió, az Egyesült Királyságból érkezett.


    A miniszter megjegyezte, hogy a Brexit eddig nem éreztette hatását ebben az ágazat. A brit turisták száma 12,3 százalékkal nőtt tavaly.


    A britek után a franciák számára volt a legnépszerűbb Spanyolország, 10,8 millióan jártak az országban, őket a németek követték 10,7 millióval.


    Összesen 17 millió ember számára Katalónia volt a fő úti cél, a Baleár-szigetekre 12,9 millióan utaztak, a Kanári-szigeteket pedig 12 millióan választották a külföldi turisták közül.