Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Európai Repülésbiztonsági Ügynökség szerint jó a repülőgépek levegőjének minősége

Európai Repülésbiztonsági Ügynökség szerint jó a repülőgépek levegőjének minősége
  • 2017. 03. 26.

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) tanulmánya szerint nem rosszabb vagy ugyanolyan jó minőségű a repülőgépek fedélzetére befújt levegő, mint a földi zárt helyiségekben.

    A szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az utasok régóta aggályokat fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, hogy a gépek fedélzetére befújt levegő minősége rossz. Az EASA szerint az utasok leginkább amiatt aggódnak, hogy a hajtóműből befújt levegő olajból származó illatanyagokat is tartalmazhat, amely káros az egészségre.


    Az EASA tájékoztatása szerint 2015 júliusa és 2016 júniusa között összesen 69 járaton vizsgálták a levegő minőségét a repülés minden szakaszában többféle repülőgéptípuson, a pilótafülkében és az utaskabinban is. Két műszercsoport az illékony szerves vegyületeket, a szén-monoxid- és a szén-dioxid-, valamint ózonszintet mérte, de figyelembe vették a környezeti adatokat is.


    Az eredmények azt mutatták, hogy egyetlen vizsgált anyag koncentrációja sem haladta meg a határértéket, főként a számos szennyezési lehetőség miatt alkalmazott nagy kapacitású levegőkicserélők miatt. A Boeing 787-es levegőjében pedig minden vizsgált elemből jóval kevesebbet mutattak ki. Ennek oka az, hogy míg a másik hét típus levegőrendszere a hajtóműből fújja be a levegőt (úgynevezett bleed air rendszer), addig a Boeing 787-ese közvetlenül a külső levegőt szívja be a belső térbe. 


    Megjegyezték, hogy a repülőgépeken lévő levegő az átlagosnál sokkal szárazabb, a nyomás alatt lévő kabinban pedig olyan légnyomást tartanak fenn, amely a földön 2500 méter magasságban jellemző.