Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Bébi úr megasiker

Bébi úr megasiker
B3V3Z3T3M

Bébi úr (Boss Baby, hazai bemutató: április 13.) bebizonyította, hogy nem a méret a lényeg. A Dreamworks Animation új animált vígjátéka, amelyet a Madagaszkár rendezője készített ugyan egy egészen csöpp főszereplővel érkezett a múlt héten az amerikai mozikba, mégis nagyot kaszált. A premierje utáni első hétvégén rögtön a toplista csúcsán kezdte a pályáját, és az első három nap alatt csak Észak-Amerikában több mint 50 millió dollár bevételt hozott! A szakemberek előzetesen nagyjából 30 millió dollárnyi jegybevételt jósoltak a hétvégére, ami szintén nagy sikernek számított volna: de a Bébi úr még az előzetes vártnál is sokkal jobban tetszett a nézőknek.

A világ más tájain még csupán hét országban került sor a bemutatóra, de ott máris 70 millió dollár gyűlt össze, így a kis Bébi úr csillagászati, körülbelül 100 millió dolláros gyártási költségei máris bőven megtérültek.

A film címszereplője újszülöttként érkezik egy családba, de igen furcsa csecsemő: öltönyt visel, diplomatatáskát hord, és a sushi a kedvence. Gyanakvó nagytestvére leleplezi, hogy egy különös, titkos szervezet álruhás ügynöke, ám még mielőtt lebuktatná, kiderül, hogy össze kell fogniuk: mert együtt kell megmenteniük a világot…

IC Press