Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az új majom

Az új majom
B3V3Z3T3M

Pályája elején Steve Zahn-t komikus szerepei miatt jegyezték meg. Azóta sok mindenben játszott, de talán most jutott pályája csúcspontjára: A majmok bolygója – Háború (War for the Planet of the Apes, hazai bemutató: július 13.) című filmben, a majmok uralta Földről szóló új sorozat eddig talán legerősebb, legizgalmasabb darabjában kapott fontos szerepet: egy csimpánzt játszik.

A filmről érdeklőd újságíró – talán szórakozottságból, talán viccből – feltette neki azt a kérdést, amelyet általában feltesznek a színészeknek: hogy miképpen élte bele magát a szerepbe. De Steve kivételesen komolyan válaszolt:

– Őszintén szólva, nagyon izgultam, hogy megfeleljek – mondta a színész, aki Andy Serkis-szel együtt öltötte fel a forgatáson azt a különleges ruhát, amely lehetővé teszi, hogy a mozdulatit és arcjátékát egy majmon lássuk majd viszont. – Ha az ember beválogatják egy már régóta futó franchise-ba, az eleve szorongás, hiszen be kell illeszkedni egy már kialakult stílusba. De hogy majmot kelljen játszani!... szóval, nem készültem, csak néztem, hogy Andy Serkis mit csinál. És végül is, nem játszottam másképp, mint máskor. Ezek a cuccok már olyan fejlettek, hogy ha az embert bedugják a konnektorba, onnantól kezdve meg lehet feledkezni róluk. Csinálják a dolgukat, és én is az enyémet…

IC Press