Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az új Nissan X-Trail részletes bemutatása

Az új Nissan X-Trail részletes bemutatása
  • 2017. 06. 30.

Az X-trail a Nissan elsőszámú képviselője. Egy sokoldalú képességekkel rendelkező öt- vagy hétüléses crossover, mely a kalandokat kereső családok tökéletes partnere, és világszerte a márka legnépszerűbb modellje.

 

Az X-Trailből – az Egyesült Államokat is beleértve, ahol Rogue néven kapható – az első változat 2000-es bemutatása óta több mint 3,7 millió darab fogyott. Ebből mintegy félmillió jutott Európára, ahol az X-Trail továbbra is kiugró népszerűségnek örvend. 2014-es megjelenése óta a teljesen megújult harmadik generációs modellből Európában mintegy 115 000 darabot adtak el az évről-évre erősödő kereslet mellett: 2015-ben a 2014-es mennyiség kétszeresét értékesítették, majd 2016-ban még további 40 százalékkal tudták növelni az eladásokat.

 

Emellett a modell rekordokat is dönt: a 2016-os pénzügyi évben az X-Trail (és testvérmodellje a Rogue) 766 000 darab eladott autóval a világ legnépszerűbb SUV modelljének bizonyult, ezzel pedig minden versenytársát megelőzte.

 

Az X-Trail fejlődése nem állt meg: 2016-ban a Nissan egy új, 2,0 literes, 177 lóerős dízelmotort is bevezetett az autóhoz, így azon ügyfelek számára is vonzó lehet az autó, akik nagyobb teljesítményű hajtásláncot keresnek.

 

Az nem meglepetés, hogy tulajdonosai imádják a Nissan X-Trailt. A Reevo független értékelési rendszerében az autó 8,9/10-es pontszámot kapott – ez pedig kimagasló teljesítmény.

 

Mint minden Nissan jármű esetében, minden frissítés – függetlenül attól, hogy az apróbb módosítás vagy mindenre kiterjedő átdolgozás – az ügyfelekre koncentrál. Ezen megközelítés eredménye az új X-Trail is, melyet a jellegzetes és robosztus külső forma, a még jobb minőségű és kifinomultabb belső tér, az extra praktikum és az új, innovatív technológiák jellemeznek.

 

 

ÚJ, robusztus külső formaterv

 

A Nissan X-Trailt mindig is látványos és erőteljes formaterv jellemezte, melynek meghatározó jegyei a finoman kidolgozott vonalak, a magas kerékívek és a motorháztető elegáns ívei. Ezen formai megoldások mindegyike megmaradt, és még hangsúlyosabbá teszi őket az autó jellegzetes módon átdolgozott robosztus első része, mely további dinamizmust kölcsönöz, és a prémium pozícionálást jelző elemekkel egészíti ki az autó megjelenését.

 

A központban a Nissan legújabb „V-motion” hűtőrácsa helyezkedik el, mely minden eddiginél szélesebb, határozottabb megjelenéssel ruházza fel az autót, és formája visszaköszön az alatta elhelyezkedő lökhárító formatervén is. Az átdolgozást követően sokkal hangsúlyosabban jelenik meg rajta az autó karosszériájának színe, a látható fekete műanyag elemek pedig fényes felületűek.

 

A hűtőrácsot két oldalról az új lámpatestek foglalják keretbe, ezek megjelenése a korábbiaknál hangsúlyosabban tér el attól függően, hogy a Visia, Acenta és N-Connecta felszereltségekhez tartozó halogén vagy a Tekna (N-Connecta esetén opcionális) szinthez tartozó LED-es technológiának adnak-e otthont. Mindkét lámpatest az X-Trail jellegzetes, bumeráng alakú nappali menetfényének legújabb változatát rejti.

 

A teljesen LED-es technológiát nélkülöző modellek tompított fényszórója megkapta az adaptív elsőfényszóró rendszert (AFS). Ez a rendszer dinamikus módon világítja meg a kanyarokat, a jármű sebességének és kormányszögének megfelelően. Az új Qashqai crossover mellett a Nissan először alkalmazza európai modelljében az AFS rendszert, mely hatékonyabban világítja meg a kanyarívet, így jobb kilátást biztosít, és hozzájárul a közlekedésbiztonsághoz is. A jobb kilátás érdekében a távolsági fényszóró fénynyalábja minden eddiginél szélesebb lett.

 

Az első ködfényszórók sem maradtak érintetlenül. Az intelligens módon az első lökhárítóba integrált első lámpatestek formája a korábbi kör helyett téglalap alakú lett. N-Connecta szinttől pedig a felszereltség részét képezik.

 

Az elülső parkolássegítő érzékelőket is átdolgozták. Ezek korábban a lökhárítóba voltak integrálva, de nem voltak teljesen síkban a felülettel. Mostantól viszont igen. Ez egy apró, de jelentős különbség, és nagy mértékben hozzájárul az autó prémium minőségéhez, mindemellett jól szemlélteti a Nissan minden részletre kiterjedő figyelmét.

 

Az új X-Trail hátsó formaterve is tartogat újdonságokat: a még robosztusabb megjelenés érdekében a hátsó lökhárító megjelenése krómozott díszítőelemekkel újult meg. A hátsó lámpa jellegzetes helyzetjelző fénye is átalakult, és most már teljesen LED-es technológiára épül. A hátsó parkolássegítő érzékelők az autó elején megismert megoldással újultak meg.

 

Az új X-Trail oldalsó profilján a leginkább szembetűnő újdonság az ajtók alatt végigfutó krómozott oldalsó díszléc. A még dinamikusabb megjelenést elősegítő megoldás a Tekna felszereltségi szinten alaptartozék. A 17”-os (Visia és Acenta) és 18”-os (N-Connecta) keréktárcsák kínálata is újdonság, a már ismert 19”-os keréktárcsák (Tekna felszereltséghez választható) pedig az elődmodelltől származnak.

 

A frissítések következtében az autó kissé hosszabb lett – az 50 mm-es növekedés azt jelenti, hogy az aktuális változat hossza lökhárítótól lökhárítóig 4690 mm. Az új X-Trail szélessége (1830 mm), magassága (1710 mm) és tengelytávja (2705 mm) nem változott elődjéhez képest. A külsőt érintő változások nem befolyásolták az X-Trail aerodinamikai teljesítményét, légellenállási együtthatója 0,32.

 

A nyolc meglévő karosszériaszínből hat továbbra is elérhető, ezekhez négy új szín érkezett: narancssárga, sötétvörös, élénk kék, gesztenyebarna.

 

Megújult prémium és még kifinomultabb belső tér

 

Az új Nissan X-Trail belső terében is számtalan újdonság emeli az eddig is magas minőségű kidolgozást. A beszállás során a látványos megújuláson átesett kormánykerék kelti fel először a vezető figyelmét. A Nissan új modelljeinek megoldása köszön vissza, ez az X-trail minden változatánál alapfelszereltség. A D-alakú kormánykerék egyenes alsó része megkönnyíti a be- és kiszállást, mindemellett sportosabb megjelenést és érzetet kölcsönöz az autónak.

 

A kormánykerék kompakt középrésze kisebb lett, melyhez három vékonyabb küllő tartozik, így a kormánykerék felső részén található tér 17%-kal nagyobb, emiatt kevesebbet takar ki a műszerfalból. Ezen megtalálható a műszerfali kijelző négyirányú kezelője (bal oldali küllő), valamint a sebességtartó automatika (jobb oldali küllő) vezérlői is. Az intuitívabban használható megoldás segít, hogy a vezetőnek ne kelljen levennie a szemét az útról.

 

A karima szélesebb lett – 34 helyett 37,5 mm – illetve kényelmesebb, biztonságosabb fogásúvá vált. Az új prémium stílus észrevehető a Nissan ikonikus „V-motion” hűtőrácsát idéző középső küllő szaténezüst díszítésén is. Új funkció az integrált kormányfűtés, mely Tekna felszereltségi szinten alaptartozék.

 

Tekna felszereltség esetén – függetlenül attól, hogy az ügyfél az öt- vagy hétüléses kivitelt választotta – az alapfelszereltség része a bőr kárpit, melynek új steppelése még jobban kiemeli az ülések körvonalait.

 

Újdonság az első ülésekhez és a hátsó üléssorhoz tartozó ülésfűtés (a harmadik sorhoz nem érhető el), mely Tekna változatban az alapfelszereltség része. A különleges megoldásokat kedvelő ügyfelek számára lehetőség van kéttónusú bőrrel borított utastér választására is, ez a Tekna felszereltségi szint opcionális extrája.

 

Az utastérben további fejlesztések is szolgálják azt, hogy az új X-Trail még jobb minőségérzetet és kifinomultságot nyújtson. A középkonzol mindkét oldalán bőr párnázás található, és a kesztyűtartó feletti rész is modernebb megjelenésű lett. A légbeömlők is új, fényes fekete felületkezelést kaptak.

 

Az új X-Trailhez többféle belső ajtókárpit tartozik, ez segít megkülönböztetni a különböző felszereltségi szinteket, emellett a középső kartámasz tárolórekesze is megújult. Az Xtronic CVT automataváltóval szerelt modellek váltókarja is változásokon esett át, és bőr váltószoknyát kapott.

 

Az új X-Trail belső terének praktikus megoldásai a kalandkedvelő családok tökéletes partnerévé teszik.

Továbbra is kimagasló helykínálatot és kényelmet kínál, beleértve a kategória legnagyobb lábterét a második üléssorban. Az utastér tele van okos tárolóhelyekkel és olyan praktikus megoldásokkal, mint a második sor mozgatható és dönthető ülései. A hétüléses változatok esetében – ezek teszik ki az európai értékesítések 40%-át – a tágas harmadik sor is egyszerűen és kényelmesen elérhető.

 

 

Új, praktikus, kéz nélkül is kezelhető csomagtérajtó

 

A két legmagasabb felszereltség esetén az X-Trailhez már korábban is tartozott elektromos csomagtérajtó. Ez a felszereltség most tovább fejlődött, és megkapta a kéz nélküli nyitás funkcióját is. Mostantól a bevásárlószatyrokat vagy kisgyermeküket kezükben tartó ügyfelekszámára sem jelent gondot a csomagtérajtó kinyitása, hiszen ha egy rúgó mozdulatot végeznek a hátsó lökhárító alatt máris aktiválták a nyitószerkezetet.

 

Az új X-Trail csomagtere minden eddiginél nagyobb lett. Az újragondolt elrendezésének köszönhetően az ötüléses változat esetében a VDA szabvány szerinti térfogata 550-ről 565 literre nőtt, úgy, hogy mind az öt ülés a helyén marad. A hétüléses változatok befogadóképessége nem változott (445 liter). Az összes ülés síkba döntésével a csomagtér befogadóképessége 1996 literre nő.

 

Az összes X-Trailben megtalálható a Nissan innovatív flexibilis poggyásztér-elválasztó rendszere, ami a polcok és választóelemek kilencféle kombinációját teszi lehetővé. A rejtett tárolóhely pedig gondoskodik arról, hogy az értékeink ne legyenek szem előtt, így az autó ideális kiindulópont a családi kirándulásokhoz.

 

 

Új Bose prémium hangrendszer

 

A csúcsminőségű audiorendszert hiányoló vásárlói jelzésekre válaszul az új X-Trail Tekna felszereltségi szintjének része lett a teljesen új fejlesztésű nyolchangszórós BOSE Premium hangrendszer. A rendszert a BOSE – a Nissan prémium audiomegoldásokat biztosító partnere – szállítja, és a következő elemekből áll: két darab 25 mm-es magassugárzó a szélvédő aljánál, 165 mm-es mélysugárzók az első ajtókban, és egy-egy 130 mm-es középsugárzó a hátsó ajtókban. A pótkerék üregében található különleges kialakítású 7,7 literes rekeszbe két 115 mm-es mélysugárzó került. A 8 csatornás, egyedi hangszínszabályzóval ellátott digitális BOSE erősítő az utasülés alatt található.

 

A rendszer kifejezetten az X-Trailhez lett hangolva és ezek a megoldások a Nissan európai modelljeihez valaha kínált legteljesebb hangrendszert eredményezik. A BOSE Premium rendszer szélesebb, valós koncertélményt közvetítő hangképet, egyedülálló tisztaságot és alacsony torzítást kínál.

 

Az ügyfelek visszajelzéseinek megfelelően az X-Trail két infotainment rendszere is megújult. Most először az alapfelszereltség része a DAB digitális rádió, míg az érintőképernyős NissanConnect műholdas navigációs rendszer (N-Connecta szinttől alapfelszereltség, Acenta esetén opcionális) intelligens, az alkalmazásokra emlékeztető kezelőfelületet kapott. A NissanConnect rendszert a jobb vétel és a még modernebb megjelenés érdekében a tetőre szerelt „cápauszony” antenna egészíti ki.

 

 

Új N-Connecta felszereltségi szint – egy új választási lehetőség és érték

 

Az új X-Trail érkezésével a felszereltségi szintek rendszere is tovább fejlődött. A Visia, Acenta és Tekna szintek mellé érkezett az N-Connecta változat, mely – ahogy azt a többi Nissan modell esetében már megszokhattuk – az Acenta és a Tekna szintek között helyezkedik el, és ez a második legmagasabb felszereltségi szint. Az európai piacokon eddig is elérhetőek voltak különleges változatok, melyek a kínálat ezen pontját foglalták el, viszont az N-Connecta szint most állandóvá teszi ezeket.

 

Az N-Connecta szint úgy lett kialakítva, hogy még több értéket adjon az ügyfeleknek – a középpontban a stílus, az intelligens vezetéstámogató technológiák és a praktikusság áll. Az Acenta felszereltségen felül, az N-Connecta változatnál megjelenik a NissanConnect infotainment rendszer, az Intelligens 360 Fokos Parkolókamera, az intelligens kulcs, a tetősínek, az első és hátsó parkolássegítő érzékelők és a csomagtér ajtajának új kéz nélküli nyitási funkciója.

 

 

Új Nissan Intelligent Mobility technológiák: többek között a ProPILOT önvezető technológia

 

A Nissan Intelligent Mobility a márka fejlett technológiáinak gyűjtőneve, és az autók használatát, hajtásrendszereit fogalmazza újra illetve a jövő társadalmába való integrációját segíti elő, hogy az autók még nagyobb élményt nyújthassanak. A cél az, hogy a Nissan autók vezetői még magabiztosabbak legyenek, érdekesebb élményekkel gazdagodjanak, kapcsolatban maradhassanak vezetés közben, mindemellett a közlekedés is biztonságosabbá váljon.

 

A Nissan 2018-ban teszi elérhetővé a ProPILOT technológiát az új X-Trailben. Ez az első lépés a márka önvezető modelljei felé, melynek eredményeképpen a vezetők nagyobb szabadságot kapnak, hiszen ez a technológia leveszi róluk az autózás monoton és unalmas elemeinek terhét, ha éppen úgy szeretnék.

 

A ProPilot autópályán akár sűrű forgalomban, akár nagy sebességű utazásnál képes a kormányzás, a gázpedál és a fékek kezelésére, amennyiben nincs szükség sávváltásra. Három technológián alapul: Sávelhagyásjelzés (LKA), Intelligens sebességtartó automatika (ICC) és Forgalmi torlódás asszisztens (TJP). Az intuitív módon használható ProPILOT az X-Trail kormánykerekén található gombbal lesz aktiválható. A rendszerhez tartozó információk a műszeregységben, a műszerek között található kijelzőn lesznek majd láthatóak. A ProPILOT-tal kapcsolatos részletes információk a megjelenés előtt nem sokkal fognak nyilvánosságra kerülni.

 

Az X-Trail új Nissan Intelligent Mobility technológiákat is kapott. Most először érhető el a hátsó keresztirányú forgalom figyelmeztetés, mely csökkenti a kis sebességű ütközések kockázatát a parkolóhelyről történő kitolatás során. Ez a rendszer fény- és hangjelzésekkel is figyelmeztet, ha közeledő járművet érzékel, miközben a vezető tolatni próbál.

 

Az Intelligens Vészfékezési Asszisztens – mely már 2014 óta elérhető az X-Trailhez – immár gyalogosfelismerő képességet is kapott. Ez az innovatív technológia, egy radar és kamera együttes használatával minimalizálja az ütközés esélyét a gyalogosokkal.

 

Az X-Trailnél újdonság az Állóhelyzeti Asszisztens (SSA), mely – kézi sebességváltóval szerelt autók esetén – a visszagurulás-gátlót egészíti ki. Az SSA akár három percig is álló helyzetben tartja az autót, ezt követően a rendszer aktiválja a rögzítőféket. Az SSA emelkedőn, lejtőn és sík területen is működik, és lehetővé teszi, hogy a vezető levegye a lábát a gázpedálról. Ez hozzájárul a biztonsághoz, magabiztosabbá teszi a vezetőt, és a vezetés is kevésbé fárasztóvá válik. Egy zöld jelzőfény jelzi a műszeregységen, ha a rendszer aktiválva van.

 

Az X-Trailhez továbbra is elérhetőek az olyan biztonsági technológiák, mint a Közúti Jelzések Felismerése, az Intelligens Éberségfigyelő Rendszer, az Intelligens Parkolóasszisztens, az Intelligens 360 Fokos Parkolókamera és a Sávelhagyásjelzés is. Ezek a technológiák magabiztosabbá teszik az ügyfeleket, akik így jobban megbíznak autójukban, és ez a családi kalandok még tökéletesebb partnerévé teszi az X-Trailt.

 

Az új X-Trail – ahogy 2014-ben elődje is – ötcsillagos biztonsági minősítést kapott az Euro NCAP-tól.

 

Magabiztos vezethetőség: Az X-Trail minden eddiginél kifinomultabb

 

A magabiztos vezethetőség a Nissan járműveinek közös alapértéke – ez jellemzi a márka autóinak tervezését világszerte. Az autók zökkenőmentes és kifinomult érzést nyújtanak az úton, precíz, meglepetések nélküli kormányzással és úttartással. Ennek mérése és értékelése három környezetben történik: autópályán, országúton és városi környezetben.

 

A Nissan X-Trail magabiztos vezethetősége az új modell esetén is igaz, az ügyfelek a jármű teljes élete során élvezhetik a jármű kiszámítható és biztonságos teljesítményét.

 

Továbbra is három különböző, de egyaránt takarékos motorral rendelhető, köztük a 2016-ban bemutatott 177 lóerős 2 literes dízelmotorral. Így az ügyfelek rendelkezésére áll benzines, illetve kisebb és nagyobb teljesítményű dízel változat is, választható hatsebességes kézi- vagy Xtronic CVT automataváltó is, illetve – az ügyfél igényeinek megfelelően – két- és négykerékhajtással is kérhető az autó.

 

A rendelhető motorok műszaki adatai:

 

Motor

1,6   l-es, 130 lóerős dízel

1,6   l-es, 130 lóerős dízel

1,6   l-es, 130 lóerős dízel

2,0   l-es, 177 lóerős dízel

2,0   l-es, 177 lóerős dízel

2,0   l-es, 177 lóerős dízel

1,6   l-es, 163 lóerős benzin

Sebességváltó

6   fok. kézi (2WD)

6   fok. kézi (4WD)

CVT   (2WD)

6   fok. kézi (4WD)

CVT   (2WD)

CVT   (4WD)

6   fok. kézi (2WD)

CO2-kibocsátás   (g/km)

129

139

135

149

148

158

145

Vegyes  ciklus (l/100 km)

4,9

5,3

5,1

5,6

5,6

6

6,2

A teljesítményadatok 17”-os keréktárcsákkal értendők.

 

 

Alapfelszereltség és opciók

 

Minden Nissan X-Trail esetében alapfelszereltség a hat légzsák, illetve a vezetéstámogató rendszerek, mint a blokkolásgátló fékrendszer, elektronikus fékerőelosztás és menetstabilizátor. Az alapfelszereltséghez tartozik még a sebességtartó automatika sebességhatárolóval, a Bluetooth-csatlakozás, a manuális klímaberendezés, az elektromosan behajtható és fűthető külső tükrök, illetve a könnyűfém keréktárcsák is.

 

A választott felszereltségi szinttől függően olyan extrák is rendelkezésre állnak, mint a panoráma üvegtető, bőrkárpit, sötétített üveg, kétzónás automata klímaberendezés és tetősínek. A magasabb felszereltségi szintek több jellemzője pedig extraként választható az alacsonyabb szinteken.

 

További opciók még a külső díszítőlemezek és oldalsó díszítőcsövek. Az eredeti Nissan tartozékok között megtalálható a térelválasztó rács, tetősínek és a fix vonóhorog elektromos csatlakozással.

 

Az új X-Trail felszereltségi szintjei az egyes európai piacokon eltérhetnek.

 

Címkék