Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Pénteken indul a Balatonfüredi Borhetek programsorozata

Pénteken indul a Balatonfüredi Borhetek programsorozata

Pénteken kezdődik a Balatonfüredi Borhetek rendezvénysorozata, amelyen mintegy 300 féle borral várják a látogatókat. A bor mellett bőséges lesz a zenei kínálat is, mások mellett fellép a Budapest Klezmer Band.

 

 

Mészáros József elmondta, hogy a hagyományokhoz híven a Tagore sétányon állítják fel a borosgazdák faházait. Mint hozzátette, idén Kálmán József, azaz az Arias borászat érdemelte ki az év füredi borászának járó első helyet.
    A pavilonok minden nap délelőtt 10 és éjfél között tartanak nyitva, borászatonként 8-12 féle palackozott bor közül lehet választani. A Balatonfüredi-csopaki borvidék 25 borászatának kínálatában rozék, fehér- és vörösborok, valamint gyöngyöző borok is szerepelnek majd a szeptember 1-jéig tartó rendezvényen.
    A Kisfaludy-színpad nagykoncertjei mellett idén először két kisebb színpadot is felállítanak, amelyeket Kékfrankos és Rizling névre kereszteltek, és amelyeken a koncertek mellett borkóstolókat is rendeznek.
    A borhetek idején a Budapest Klezmer Band mellett a Makám együttes, Szalóki Ági, a Magashegyi Underground és a Kelemen Kabátban is fellép Balatonfüreden.
    A Jó borok jó helyen szlogennel megrendezett borheteken mintegy 160 ezer látogatóra számítanak.

(MTI)