Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Új kampányfilmeket készített az Országos Mentőszolgálat

Új kampányfilmeket készített az Országos Mentőszolgálat

 Két új kampányfilmet is készített az Országos Mentőszolgálat (OMSZ); az egyik a biztonsági öv használatára és a vezetés közbeni telefonálás veszélyeire hívja fel a figyelmet, a másik pedig azt mutatja be, hogyan akadályozzák a betegmozgatást a lépcsőházban hagyott tárgyak - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

 

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója elmondta, reméli, hogy a mostani két kampány is eléri célját, csak úgy mint a korábbi "segítsdamentőket"-sorozat.
    A főigazgató beszélt arról, hogy az utóbbi években nőtt a mentősök megbecsültsége: egy tavalyi lakossági felmérés során 80 százalékos lett bizalmi indexük. A közvélemény-kutatást szeretnék megismételni és elérni a 90 százalékos elismertséget a lakosság körében - mondta.
    Ebben ezek a kampányfilmek is segítenek, hiszen a színészek mellett mentődolgozók is szerepelnek a filmekben, de a nagyobb ismertség miatt indították el a Nyitott mentőállomások és a Hősképzés elnevezésű programjaikat is - jegyezte meg.

MTI

(Kiemelt kép: MTVA)