Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Élménykerékpározással kezdődnek a felvezető programok Székesfehérváron

Élménykerékpározással kezdődnek a felvezető programok Székesfehérváron
Zsiska Ferenc

Élménykerékpározással kezdődnek jövő szombaton a Giro d'Italia székesfehérvári felvezető programjai, a városban lesz ugyanis a 2020-as olasz kerékpáros körverseny harmadik etapjának rajtja.

 

 

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos Székesfehérváron tartott szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy alig kétszáz nap múlva, jövő májusban Magyarországról rajtol a 2020-as Giro d'Italia. Mint mondta, óriási figyelem irányul majd ebben a néhány napban Magyarországra, több tízmillió televíziónézőre lehet számítani a világ minden tájáról.
    "Az egész országban a kerékpározás lesz a középpontba, ezt pedig ki akarjuk használni" - fogalmazott, majd hozzátette: több száz, de akár ezer előkészítő rendezvényt is szerveznek addig, amelyek a városi kerékpározásra, a közlekedési szemléletformálásra és a kerékpáros turizmusra hívják fel a figyelmet.
    Révész Máriusz az október 19-ei esemény kapcsán jelezte, hogy több magyar kerékpárversenyzőt el kívánnak hívni Székesfehérvárra, akiknek esélye van indulni a jövő évi olasz körversenyen.
    Mészáros Attila alpolgármester elmondta, hogy a délelőtt élménybringázásra várnak minden érdeklődőt, délután a Zichy-liget környékén pedig különböző kerékpáros programok lesznek. Példaként említette, hogy egy virtuális eszköz és egy kerékpár segítségével bárki együtt tekerhet a versenyzőkkel a Giro d'Italia egyes szakaszain.
    Oláh Gábor, az egyik szervező, a Szingo Szabadidős Sportegyesület tagja elmondta, hogy a jövő szombati élménybringázást több helyi sportszervezet és kerékpáros egyesület rendezi az önkormányzattal és a Giro 2020 szervezőgárdájával közösen. A Giro harmadik szakaszának nagy részét lefedő útvonalon tekernek majd két távon: lesz egy 75 kilométeres etap, ahová főként országúti kerékpárosokat várnak és lesz egy Székesfehérvár-Nádasdladány közötti oda-vissza út, itt elsősorban túrakerékpárosokra számítanak.
    A tervek szerint a résztvevők tíz órától - rendőri felvezetés mellett - közösen kerékpároznak ki a Mol Aréna Sóstót érintve a városhatárig, ahonnan két csoportba fejlődve teljesíthetőek a kijelölt távok. A rövidebb távot választók Nádasdladánynál fordulnak vissza, a hosszabb távon tekerők tovább haladnak és Berhida-Pétfürdő-Várpalota-Ősi érintésével érkeznek vissza Nádasdladányba, majd bicikliznek tovább Székesfehérvárra.
    Jövőre Budapestről rajtol a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny: május 9-11. között az első három szakaszt rendezik Magyarországon, mielőtt egy szünnapot követően Olaszországban folytatja útját a 103. Giro mezőnye. Az első szakasz egy 9,5 kilométeres budapesti időfutam lesz, majd Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokat rendeznek.
    Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette. A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb tavaly, amikor Izraelben volt a Grande Partenza.

MTI

Címkék