Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Megnyílt az Automotive Hungary járműipari beszállító szakkiállítás

Megnyílt az Automotive Hungary járműipari beszállító szakkiállítás Megnyílt az Automotive Hungary járműipari beszállító szakkiállítás
Zsiska Ferenc

A magyar járműipar az elmúlt kilenc évben több mint duplájára növelte kibocsátását és ez idő alatt 34 százalékkal nőtt a szektorban foglalkoztatottak száma -  mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

 

 

Hozzátette: az idén az első nyolc hónapban mintegy 12 százalékkal bővült a hazai járműipar, miközben Németországban zsugorodik az autóipar termelése.
    Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon az IMF tanulmánya szerint az ipar által előállított hozzáadott értékben a high-tech szektor aránya 70 százalékot képvisel, ezzel a mutatóval Dánia után a második helyen van a fejlett országok között.
    Az ITM államtitkára kiemelte, a befektetők megbízható partnernek tekintik a magyar kormányt a stabil politikai helyzet, a rugalmas befektetési és innovációs környezet, a megbízható és jól képzett munkaerő miatt.
    György László hangsúlyozta, a kormány szándéka, hogy növekedjen a Magyarországon előállított termékekben, szolgáltatásokban a magyar hozzáadott érték aránya, és arra biztatott mindenkit, vásárlásnál lehetőség szerint részesítsék előnyben a hazai termékeket.
    Fontosnak nevezte az államtitkár, hogy legyenek a hazai cégeknek saját fejlesztésű termékeik, szolgáltatásaik, amelyekkel jobban bekapcsolódhatnak az autógyárak termelésébe.
    Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a megnyitón elmondta, a kiállítás rendszeresen megújul, az Automotive szakvásár  az iparág fejlődésével évről évre növekszik.
    A Hungexpo az idén hetedik alkalommal rendezi meg az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítást. Vele egyidőben rendezik az Autótechnika-Autodiga szakkiállítást is, így  az autógyártás teljes spektruma jelen van.
    Az idei rendezvényen 15 ország 200 kiállítója mutatja be termékeit, innovációit. A négy magyarországi autógyár - Audi, Mercedes, Opel és Suzuki - mellett számos, a saját területén meghatározó cég, köztük beszállítók, az iparághoz kapcsolódó szolgáltatók, állami szervezetek és a szakmát képviselő szövetségek is jelen vannak a kiállításon.
    A szervezők mintegy 10 ezer látogatóra számítanak.
    A megnyitón átadták a Hungexpo Zrt. Automotive Hungary Innovációs Termékdíj pályázat elismeréseit.
    Innovációs Nagydíjban részesült a Trumpf Hungary Kft. a TrueLaser Station 5005 TrueDisk Pulse 421 zöld lézeres megmunkáló celláért, a Varinex Informatikai Zrt. az AUTODESK Fusion 360 újgenerációs terméktervezői platformért, az ABSOLUT CNC Kft. a Hanwha Precision Machinery kollaboratív robotért.
    Különdíjat kapott a High Quality Support and Consult Kft. a Company Operations System rendszerért, a Proprerus Kft. az Oilex olajfelszedő anyagért.
 

MTI/Fotók:MTI/Kovács Tamás