Varga Csaba áprilisban a Mount Everestre indul

Varga Csaba áprilisban a Mount Everest meghódítására indul, célja, hogy első magyarként mássza meg oxigénpalack nélkül a világ legmagasabb, 8850 méter magas csúcsát – közölte Bíró Dániel, a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere az MTI-vel.

 

A tervek szerint Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó április elején indul a Himalájába, a csúcstámadás legkorábban május közepén történhet meg – olvasható a közleményben.
A Mount Everest oxigénpalack nélküli, „tiszta” megmászása hatalmas kihívást jelent az alpinisták számára. Amíg pótlólagos oxigén segítségével már több mint 10 ezer ember hódította meg a világ legmagasabb csúcsát, addig palack nélkül mindössze pár száz hegymászónak sikerült ez – tartalmazza a tájékoztató.
Az Everest-expedíciót komoly edzésmunka előzi meg, Varga Csaba a tavalyi expedíciók óta folyamatosan készül. „Az alapos felkészülés elengedhetetlen része a magashegyi mászásoknak. A futás az edzésprogramom alapja, elsősorban a terepfutás, nagyon hosszú távokon, minden nap, órákon keresztül. Emellett a crossfitnek a különböző típusait építem be a napi rutinba és egy új, fontos elem az idei edzésben a légzéstechnika fejlesztése, ami rengeteget segíthet az akklimatizáció során és a csúcstámadás idején. Ágh Csaba erőnléti edzővel tavaly óta dolgozunk együtt, úgy érzem nagyon hasznos a közös munka. A legnagyobb kihívás, hogy ki kell bírni a hosszú, kimerítő csúcstámadást, amihez mentálisan és fizikailag egyaránt egyben kell lenni. Állóképesség, erő és gyorsaság, erre van szükség, úgy érzem, készen állok” – idézi a közlemény a Kalifa Alpin Csapat hegymászóját.
Az összegzés felidézi, hogy Varga Csaba 2013 óta sorra hódítja a világ legmagasabb csúcsait, mindet pótlólagos oxigén segítsége nélkül. Tavaly már negyedik csúcssikerének örülhetett: július 19-én a mostoha időjárási körülmények ellenére a 8080 méter magas Hidden Peak legmagasabb pontján feszíthette ki a magyar zászlót. Ezzel jelenleg ő a legeredményesebb aktív magyar magashegyi alpinista Klein Dávid mellett.

MTI