Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

ERC-n áll rajthoz az idén a Vogel Adrienn, Notheisz Ivett páros

ERC-n áll rajthoz az idén a Vogel Adrienn, Notheisz Ivett páros
Zsiska Ferenc

A rali Európa-bajnokság (ERC) négy futamán áll rajthoz az idén a Vogel Adrienn, Notheisz Ivett páros.

 

 

A Roger Racing menedzsmentjének keddi közleménye szerint a magyar női duó egy Ford Fiesta R2-vel indul a nyolc versenyhétvégéből álló Eb-idényben.
    Vogel és Notheisz először a június végén sorra kerülő Lengyel-ralin, majd júliusban Olaszországban, augusztusban pedig Csehországban versenyez az Eb-mezőnyben, november elején pedig - a tavalyi évhez hasonlóan - elindulnak a Nyíregyházán és környékén sorra kerülő Rally Hungary-n, a kontinentális sorozat utolsó futamán is.  A rali Eb idei szezonja március végén, az Azori-szigeteken rajtol. (MTI)

Vogel Adrienn magyar gyorsasági- és raliversenyző, az MNASZ Év női autóversenyzője 2017-ben, 2018-ban az Év női autóversenyzője a Formula Magazin díjazásában. A lengyel Kia Platinum Cup, valamint a magyar Kia Platinum Rally Cup állandó résztvevője, az első magyar női induló a rali-Eb-k történetében.

Vogel Adrienn versenyzői karrierjét 2012-ben kezdte, a kifejezetten nők számára indított Lotus Ladies Cup elnevezésű magyar márkakupában, melyben első teljes szezonját 2014-ben futotta. Négy futamgyőzelemmel, öt dobogóval és a legtöbb pole pozícióval zárta a szezont, majd még ugyanabban az évben a Maserati Trofeo Cupban is rajthoz állt vendégindulóként, huszonhárom indulóból tizedik lett, elnyerte a legjobb női versenyzőnek járó kupát. A Lotus Ladies Cup megszűnése után a Hankook Suzuki Cupban folytatta, ahol összetett értékelésben negyedik helyen végzett a bajnokságban.

2017-ben Suzukiról Kia Picantóra váltott, a lengyel Kia Lotos Race mezőnyének tagjaként az összetett 9. helyet szerezte meg. Szintén 2017-ben indult a kínai kamionbajnokságon is, ahol férfiak között a 11., a női értékelésben az első helyen végzett. Teljesítménye alapján az MNASZ az Év női autóversenyzője kitüntetéssel jutalmazta.

2018-ban a Kia Lotos Race-ről Kia Platinum Cup névre váltó sorozatban továbbra is Kia Picantóval, de már a lengyel Platinum Expert által szponzorált versenyzőként indult, összetettben hetedik lett. 2019-ben ötödik helyen végzett a lengyel márkakupában úgy, hogy az évadzáró utolsó monzai futamon utolsó helyről rajtolva a második helyen intette le a kockás zászló.

Vogel Adrienn - Hungaroring 2019 Kia Platinum Cup (Fotó:Zsiska Ferenc)

 

A pályaversenyzés mellett új kihívásként 2018-ban kipróbálta a ralit is: Rally Sprintben 1.4 alatti, kétkerékmeghajtású kategóriában rögtön magyar bajnok lett, Notheisz Ivett navigátorral.Teljesítményéért MARB Déli Régió Év Felfedezettje

2019-ben a Kia Platinum Cup mellett az újonnan létrehozott magyar rali márkakupa, a Kia Platinum Rally Cup versenyein is elindult, de a fókuszban a pályaversenyzés maradt. A lengyel sorozat évadzáró monzai hétvégéjén a második futamon hatalmas versenyzéssel az utolsó helyről a második pozícióig küzdötte fel magát. Több nemzetközi ralin is elindult ebben az évben: a lengyelországi Janus Kulig Memorial Rallye-n, valamint az osztrák Perger Mühlstein Rallye-n is rajthoz állt navigátorával, Notheisz Ivettel, akivel kategória harmadikok lettek. 

Nyitókép:Vogel Adrienn média