Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Elindult a jelentkezés Budapest Design Week 2020 fesztiválra

Elindult a jelentkezés Budapest Design Week 2020 fesztiválra

Elindult a jelentkezés Budapest Design Week 2020 fesztiválra, amely rendhagyó, hibrid formában kel életre október 1. és 11. között - áll a szervezők MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

 

 

 

    Mint írják, a programötletekkel ezúttal díjmentesen lehet részt venni a fesztiválon, a jelentkezéseket augusztus 17-ig várják.
    Az idén 17. alkalommal megvalósuló fesztivált a járványhelyzetre tekintettel hibrid fesztiválként rendezik meg, a programok jelentős része kizárólag az online térben valósul meg, néhány kiemelt esemény kivételével - áll a közleményben.
    Mint írják, a rendezvénysorozat védnöke és finanszírozója, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, valamint szervezője, a Magyar Formatervezési Tanács számára fontos a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása. Tekintettel a koronavírus-járványra az idén a részvételhez kapcsolódó díj megfizetésétől eltekintenek, ezzel is hozzájárulva a hazai designvállalkozások bemutatkozásának elősegítéséhez, a kreatívipar illetve gazdaság élénkítéséhez. A programokkal kapcsolatban nem szabnak tematikai feltételeket, a központi témához - Tartsd körforgásban! - való csatlakozás választható lehetőség.
    A program idei központi témája a körforgásos gazdaság (circular economy) fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. A 21. század egyik legfontosabb problémája a fenntarthatóság kérdése, amelynek kiemelt fontosságú aspektusa, részleges megoldási lehetősége az egyszerű újrafelhasználáson túlmutató, annál komplexebb megközelítést alkalmazó körforgásos gazdaság, amely folyamatos visszacsatolásban gondolkodik. A körforgásos modellek már a terméktervezés folyamatának korai fázisában számolnak a termék újrahasznosításával. E folyamat magában foglalja az erőforrások hatékonyabb felhasználását, a termékek életciklusának meghosszabbítását, a hulladéktermelés minimalizálását, valamint a termék száz százalékos újrafelhasználását - áll a közleményben.
    Mint írják, a társadalmi, gazdasági és ökológiai értelemben is megkerülhetetlen kérdéskör tekintetében kiemelten fontos szerepet játszanak a designerek. A 21. századi design számos ágazata - például slow design, open source design, inkluzív designtörekvések, közösségi tervezés, maker movement - már napjainkban is folyamatosan új gazdasági és fogyasztási modelleket hoz létre, új alapokra helyezve a termékek előállításának folyamatát.
    Az idei Budapest Design Week fesztivál számos olyan jelenséget, inspiratív esettanulmányt és megoldási lehetőséget fog bemutatni a körforgásos gazdaság területéről, amely válaszokat tud adni a fenntarthatóság aktuális kérdéseire, és amely a koronavírus-járvány hosszú távú, a körforgásos gazdasággal szorosan összefüggő társadalmi, gazdasági és ökológiai hatásaira is reflektál - áll a közleményben.
    Mint írják, a szervezők a beérkezett jelentkezések közül az újszerűség, az exkluzivitás, az egyediség, a kreativitás, a relevancia és szakmai minőség szempontjait figyelembe véve választja ki azokat a partnereket, akiknek programja az idei Budapest Design Week hivatalos programjában szerepelhet. A zsűrizés során előnyben részesítik a kifejezetten online formátumokra kifejlesztett programokat. A jelentkezők közül a Magyar Formatervezési Tanács tagjaiból álló szakmai grémium választja ki a részvételre jogosultakat.
    A jelentkezéseket "Design Week Budapest jelentkezés" tárgyú emailben augusztus 17-ig várják a designhet@designhet.hu címre a tervezett program vázlatos leírásával.

    A részletes felhívás a https://designhet.hu/2019/a/files/Budapest_Design_Week_felhivas_2020.pdf linken érhető el.

MTI