Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Csaknem kétezer elektromos jármű megvásárlásának támogatásáról született már döntés

Csaknem kétezer elektromos jármű megvásárlásának támogatásáról született már döntés

Összesen mintegy 6 milliárd forinttal támogatja a kormány több mint kétezer környezetkímélő autó és robogó beszerzését a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben, mostanra már több mint 1600 pályázat rendelkezik támogatói okirattal csaknem kétezer jármű megvásárlásához - közölte Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden a tárca tájékoztatása szerint.

 

 

    A támogatott járművek mintegy fele esetében a vásárlások is megkezdődtek - tette hozzá az államtitkár.
    A közleményben felidézték, hogy az ITM idén májusban meghirdetett, elektromos járművek vásárlását támogató kiírásának eredeti, 5 milliárd forintos keretösszege villámgyorsan kimerült. A pályázatok benyújtását egy nap után le kellett zárni. Az élénk érdeklődés miatt a kormány mintegy 882 millió forinttal megemelte a támogatást, a többletforrásnak köszönhetően a kiírási feltételeket teljesítő összes pályázó kedvezményesen vásárolhat elektromos járművet.
    A legalább a megrendelésig eljutott beszerzések összértéke meghaladja a 3,6 milliárd forintot. Néhány tucat pályázatnál a hiánypótlás zajlik, az elbírálás tehát hamarosan lezárul - összegezte Kaderják Péter.
    Az elektromos járművek beszerzésére kiírt pályázat célja, hogy minél szélesebb körben segítse elő a közlekedés zöldítését, az alacsonyabb árkategóriájú elektromos autók elterjedését. A környezetkímélő elektromos autózás hazai térnyerése elengedhetetlen Magyarország törvényben is rögzített 2050-es klímasemlegességi célkitűzésének eléréséhez. Az igények körültekintő előzetes felmérésének köszönhetően a kereskedők nyitottak voltak a listaárak csökkentésére, így a pályázat a piaci versenyt is élénkítette - jelezte a tárca.
    A kormányzati program a közlemény szerint felgyorsítja a környezetkímélő járművek magyarországi terjedését, amelynek tempója már korábban is az európai élmezőnybe tartozott.
    Az első felében az uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a forgalomba helyezett alternatív hajtású autók száma. A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv a Zöld Busz Programmal a helyi közösségi közlekedésben is növeli a tiszta járművek arányát. A kormány tíz év alatt 36 milliárd forintot biztosít az elektromos buszok beszerzéséhez és forgalomba helyezéséhez a nagyvárosokban. Bemutatkozásként először a debreceniek próbálhattak ki ingyen egy korszerű és környezetkímélő járművet szeptemberben, októberben a békéscsabaiakon a sor, a program további hét helyszínen folytatódik majd - emelte ki az államtitkár.

MTI

 

Címkék