Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Turán szerint nagy küzdelem várható a nyíregyházi futamon

Turán szerint nagy küzdelem várható a nyíregyházi futamon

Turán Frigyes, a hétvégén Nyíregyházán és környékén sorra kerülő Rally Hungary Európa-bajnoki futam tavalyi győztese szerint a kontinensbajnokság idei magyarországi versenyén is nagy küzdelem várható, de nemcsak az Eb, hanem az országos bajnokság mezőnyében is.

 

 

 

    A Shell Helix Ultra versenyzőpárosának pilótatagja az M4 Sport Sporthíradó című műsorában hétfőn azt mondta, az ob összetett pontversenyének jelenlegi első négy helyezettje közül bármelyik esélyes a végső sikerre.
    "A Rally Hungary pénteki és szombati napja az ob, a vasárnapi gyorsasági szakaszok pedig már csak az Eb-pontverseny tekintetében számítanak" - hangsúlyozta Turán Frigyes, aki úgy vélte, a tavaly Nyíregyházán aratott sikerük Bagaméri László navigátorral közös pályafutásuknak a legnagyobb eredménye.
    "Nehéz verseny volt, tele kihívásokkal és extrém körülményekkel, részben az időjárás miatt, de talán idén száraz időben tudunk majd versenyezni" - mondta a pilóta, kiemelve, hogy a nézők ott lehetnek a futamon, betartva minden szükséges óvintézkedést. "Reméljük, hogy sokan eljönnek majd, és ebben a hazai szövetségnek, a promóternek és a rendezőnek is nagyon sok munkája van" - tette hozzá.
    Turán szerint az Eb mezőnye tele van kiváló párosokkal, amelyeknek nem gond a lehető legjobban felkészülni a versenyre, és várhatóan végig nagyon gyorsak lesznek.
    "Tavaly nekünk sokat segített, hogy nem kaptunk defektet, ellentétben az ellenfeleink többségével, most viszont az jelenti majd az egyik legnagyobb kihívást, hogy nagyon koncentrálunk a magyar bajnoki összetettre, de közben az Eb-értékelésben is szeretnénk versenyképesek lenni" - jelentette ki a pilóta.
    A decemberi Mikulás-ralival záruló országos bajnokságról Turán azt mondta, a jelenlegi első négy helyezett duó pontszámban is közel van egymáshoz, ezért az utolsó két versenyen nagy küzdelem várható.
    A Rally Hungary programja pénteken a máriapócsi ralikrossz-pályán sorra kerülő villanyfényes prológgal kezdődik, majd szombaton nyolc, vasárnap pedig további hét gyorsasági szakaszt rendeznek a 191 kilométer össztávú viadalon.

MTI