Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Rali Eb - Oláh Gyárfás: stabil lábakon áll a szervezés

Rali Eb - Oláh Gyárfás: stabil lábakon áll a szervezés

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke szerint "stabil lábakon áll" a hétvégén Nyíregyházán és környékén sorra kerülő Rally Hungary elnevezésű rali Európa-bajnoki futam.

 

 

 

    A sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorában csütörtökön azt mondta, néhány kulcsfontosságú szervező negatív koronavírustesztjére még várnak, de felkészültek arra is, ha valakit helyettesíteni kell.
    "Örülünk annak, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség megbízott minket azzal a feladattal, hogy rendezzünk rali Európa-bajnoki versenyt ebben az amúgy is nehéz évben, és bár vannak korlátozások, amelyeket nekünk is be kell tartani, a célunk az, hogy a lehető legbiztonságosabban és szabályszerűen lebonyolítsuk ezt a futamot" - nyilatkozta Oláh Gyárfás, aki hozzátette, a versenyzők szerdán és csütörtökön már teszteltek a gyorsasági szakaszokon.
    "Az már tavaly is látszott, hogy ez a verseny nagy kihívást jelent az indulók számára, ugyanakkor most talán nem lesz eső a hétvégén, ami azért jó hír, mert számomra az a legfontosabb, hogy a nézők jó időben tudjanak szurkolni a helyszínen" - mondta az MNASZ elnöke, aki arról is beszámolt, hogy túl van a koronavírus-fertőzésen, 14 napot karanténban töltött, de péntektől már Nyíregyházán végzi majd feladatait.
    "Az utolsó tesztem eredménye nemrég érkezett meg, és ez negatív, így ott tudok lenni személyesen a helyszínen" - jelentette ki Oláh Gyárfás.
    A Rally Hungary ünnepélyes rajtceremóniája pénteken 17.55 órakor lesz Nyíregyháza belvárosában, hogy aztán 19 órától a máriapócsi Rabócsiringen a villanyfényes prológgal elkezdődjön a száguldás. A mezőnynek szombaton négy gyorsasági szakaszt kell teljesítenie kétszer, vasárnap pedig további hét szakasz - közte a Nyíregyháza belvárosában kijelölt - vár az indulókra. A verseny össztávja 191,06 kilométer, az országos bajnokság értékelésébe csak a pénteki és a szombati nap számít bele.

MTI

Fotó:auto-sport.hu