Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Küzdelmes versenyzés és pontszerzés a Salgó Rallye-n

Küzdelmes versenyzés és pontszerzés a Salgó Rallye-n
Zsiska Ferenc

Turán Frici és Bagaméri Laci tempósan kezdték a kétnapos Salgó Rallye-t és küzdelmekben gazdag versenyhétvégét zártak a Salgótarján környéki pályákon. A páros a harmadik gyorsasági szakaszt követően egy defekt miatt ugyan hátrébb csúszott az összetettben, de végül a pontszerző 5. helyre hozta be a Volkswagen Polo GTI R5-öt.

 

 

„Küzdelmes versenyhétvége van a hátunk mögött, alapvetően jól indult számunkra a verseny, úgy érzem, jó taktikán voltunk és a tempónk is megfelelő volt. Mi is felkészülten vágtunk neki a Salgó Rallye-nak és az autónk is rendben volt, a harmadik gyorsasági szakaszt követően át is vettük a vezetést az összetett értékelésben. A negyedik gyorson sajnos kaptunk egy defektet, aminek következtében azonban egy percet veszítettünk, így az nyilvánvalóvá vált, hogy a dobogó első három fokába nem lesz beleszólásunk” – kezdi Turán Frici.

„A defektet követően egy célunk volt, hogy az abszolút tizedik helyről gyorsról-gyorsra feljebb kapaszkodjunk, beérjünk a TOP5-be és pontot szerezzünk. Mindent megtettünk ezért, keményen küzdöttünk, a harmadik körben az autó beállításain is változtattunk egy kicsit, ami nagyon jó irányba vitt minket, végig az első háromban tudtunk autózni. Ha azt nézem, hogy sikerült 5 helyet javítva feljönnünk az 5. helyre, akkor elégedett vagyok, ha onnan nézem, hogy ha nincs a defekt, akkor a TOP3-ba lehettünk volna, akkor kicsit sajnálom, de ilyen a ralisport” – folytatja Bagaméri Laci.

„Ez egy jó verseny volt, fárasztó pályákkal, szuper időjárással és sok szurkolóval, akik végig motiváltak minket. Most csak pár hét és újra autóba ülhetünk, ugyanis június végén a Mecsek Rallye-n találkozunk” – zárja Frici.

Forrás: Just Creative