Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Nyár végéig rendeznek programokat a szekszárdi KultUdvarban

Nyár végéig rendeznek programokat a szekszárdi KultUdvarban

Nyár végéig rendeznek kulturális, szórakoztató programokat a szekszárdi Vármegyeháza udvarán kialakított KultUdvarban, ahol koncertek, kertmozi, színházi előadások, gyerekprogramok várják a közönséget.

 

 

    Berlinger Attila, a Babits Mihály Kulturális Központ ügyvezető igazgatója a sorozatot ismertető keddi sajtótájékoztatón elmondta: június 19-én, szombaton délelőtt kézműves foglalkozásokat rendeznek a gyerekek számára, a Csurgó zenekar pedig gyermektáncházat tart. Július 4-én Bereczki Zoltán, 25-én Szulák Andrea ad koncertet. A kertmozi előadásait péntekenként rendezik, az első alkalommal június 25-én gyermekeknek szóló, mesefilm, magyar vígjáték és egy akciófilm szerepel a műsoron.
    A kulturális központ és a város önkormányzata 7,5 millió forintos támogatást nyert a Térzene program pályázatán, amelyből 12 hónap alatt 30 komolyzenei koncertet rendeznek a városban. Ezek közül néhánynak a nyári hónapokban a KultUdvar is helyet ad majd - mondta az igazgató.
    Az udvarban a labdarúgó Eb mérkőzéseit kivetítőn nézhetik a szurkolók, a nyitó esemény kedden a magyar válogatott első mérkőzése lesz.
    Berlinger Attila beszámolt arról is, hogy a kulturális központ pótolja a koronavírus-járvány miatt elmaradt előadásait, köztük július 28-án Koncz Zsuzsa koncertjét.
    A Művészetek Házában június 19-én Baky Péter Munkácsy-díjas festőművésznek, a ház korábbi igazgatójának az életmű-kiállítása nyílik meg Visszatekintés címmel. Június 20-án itt tartja zsinagógakoncertjeinek egyikét a Budapesti Fesztiválzenekar, amelynek 12 művésze mások mellett Donizetti fúvósokra írt G-moll szimfóniáját adja elő. Az ingyenes koncerten regisztrációval lehet részt venni.
    Lotz Katalin, a Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn - DBU) igazgatója elmondta: a társulat három előadást mutat be a KultUdvarban német nyelven, magyar felirattal. Elsőként június 16-án a Dekameron című darabot viszik színre, majd június 29-én a Szőlőtőkék istene című összeállítást, július közepétől pedig műsoron lesz a Vőlegényfogó című vásári komédia is. Keddenként délelőtt tíz órától a Zsebszínház gyerekdarabjait játsszák két nyelven, az interaktív előadások a nyelvtanulást is segítik - tette hozzá.
    Ódor János Gábor, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum igazgatója beszámolt arról, hogy június 26-án, a Múzeumok éjszakáján kiállításokat, tárlatvezetést, irodalmi programokat szerveznek.
    A múzeum főépületében a tavaly Simontornyán előkerült középkori éremleletből nyílik kiállítás, a kor hangulatát íjászbemutatóval, a Tabulatúra régizenei együttes koncertjével, játékokkal idézik fel. A Vármegyeházán a száz éve született Sarkantyu Simon Munkácsy-díjas festőművész és családja - Sarkantyu Judit keramikus, Mihály és Illés fotográfus - munkáit tárják a közönség elé.
    A Babits Mihály-emlékházban Szabó Klarissza Médea műveiből Hangzókert címmel nyílik kiállítás. A Mészöly Miklós emlékházban az író születésének 100. évfordulója alkalmából hirdetett emlékévhez kapcsolódva közösségi felolvasóestet tartanak a Megbocsátás című kisregényből.

MTI