Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Budapesten az MTV EMA 2021

Budapesten az MTV EMA 2021

A 2021-es MTV EMA újra élő show-ként lesz látható világszerte, november 14-én, ezúttal Magyarországról közvetítve! A Papp László Budapest Sportarénában megrendezendő esemény egy világszerte minden közönségnek szóló, igazi globális zeneünnep lesz, világsztárok fellépésével.   

 

 

„A 2021-es MTV EMA a 180 országra és számtalan kultúrára kiterjedő közvetítésével a közönség minden tagjának felejthetetlen alkalom lesz arra, hogy összegyűljünk és közösen ünnepeljük a zenét és annak határokat átszelő erejét” – mondta Raffaele Annecchino, a ViacomCBS Networks International elnök-vezérigazgatója. „Nagyon boldog vagyok, hogy hosszú várakozás után az EMA végre Budapestre érkezhet, ahol minden bizonnyal olyan rendkívüli show-t mutatunk be, amely világszerte nagy visszhangra talál majd.” 

„Az, hogy melegként a munkásosztályban nőttem fel, és hogy olyan példaképeket láthattam a tévében, mint Pedro Zamora, a Való Világból, igazi mentőövet nyújtott számomra, reményt táplált és lehetőséget adott arra, hogy teljes értékű ember lehessek” - mondta Chris McCarthy, az MTV Entertainment Group Worldwide elnök-vezérigazgatója. „Ezért büszke vagyok arra, hogy a ViacomCBS-nél dolgozhatok, amely mindig azt támogatta, hogy mindenki egyenlő lehessen, és ezért nagy megtiszteltetés az is, hogy kiállhatok az LMBTQ+ testvéreim mellett, amikor a 2021-es MTV EMA ünnepet Magyarországról közvetítjük.” 

„Az MTV EMA a legnagyobb globális zenei eseményünk, amely a világ minden szegletéből összehozza a rajongókat” – mondta Bruce Gillmer, a ViacomCBS Zenei előadók, Műsorok és Események elnöke. „A Magyarországon megrendezendő 2021-es EMA hatalmas esemény lesz, amellyel visszatérünk az élő show-hoz és elképesztő előadásokkal villanyozzuk fel a színpadot a zenerajongók és kedvenc előadóik ünnepeként.” 

A show műsorvezetőjét és fellépőit később jelentik majd be. 

A rajongók mindenről értesülhetnek az EMA-val kapcsolatban, ha követik a show-t az InstagramonSnapchaten,Twitteren és Facebookon illetve bekapcsolódhatnak a társalgásba a közösségi média csatornákon az #MTVEMA hashtaggel.  

Forrás:MTV

Címkék