Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Január 6-án lesz Az Év Sportolója Gála

Január 6-án lesz Az Év Sportolója Gála

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) január 6-án rendezi meg a 64. M4 Sport - Az Év Sportolója Gálát.

 

 

    Az MSÚSZ csütörtökön honlapján közölte döntését, egyúttal jelezte, hogy az eseményt az egészségügyi előírások legszigorúbb betartása mellett rendezik meg, a szervezet reményei szerint nézők előtt.
    A gálát a jövő év első csütörtökjén az immár hagyományosnak nevezhető helyszínen, a Nemzeti Színházban tartják. A műsor kreatív producere ezúttal is Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke lesz.
    A gálán hirdetik ki a 2021-es év legjobb sportolóit, akikről 64. alkalommal szavaznak majd a szövetség tagjai. A kategóriák jelöltjeit az MSÚSZ elnöksége állítja össze.
    A fogyatékos sportolók díjairól a paralimpiai bizottság által összeállított jelöltlista alapján felkért szakemberek, köztük újságírók döntenek. Az Év sportpillanata-díj jelöltjeire pedig a gála névadó főtámogatója, az M4 Sport tesz javaslatot, majd a szurkolók és a szakírók közösen választják meg a kategória győztesét. Az Év e-sportolójára a Magyar E-Sport szövetség tesz javaslatokat, az Év szabadidős sporteseményére pályázni lehet, mindkét kategóriában az MSÚSZ elnöksége dönt a díjazottról.
    Az MSÚSZ tagjai az interneten keresztül adhatják le voksaikat. A szavazás a női kézilabda-válogatott világbajnoki szereplésének befejezése után, legkésőbb december 20-án kezdődik és december 27-én fejeződik be.
    A szövetség a kategóriák első három helyezettjét december 28-án jelenti be.
    A kategóriák: az Év férfi sportolója, az Év női sportolója, az Év csapata (hagyományos sportágak), az Év csapata (az egyéni sportágakban), az Év edzője (itt ezúttal is jelölt lesz egy fogyatékos sportolókkal foglalkozó edző is), MSÚSZ-életműdíj, az Év e-sportolója, az Év szabadidősport eseménye, az Év fogyatékos férfi sportolója, az Év fogyatékos női sportolója, az Év fogyatékos csapata, az Év sportpillanata.

MTI