Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Berta Benjámin: Produktív tesztnap a Red Bull Ringen

Berta Benjámin: Produktív tesztnap a Red Bull Ringen
Tóth Krisztián Márk

Tesztnappal indított a TopJet FX2000 Trophy és a Drexler Formel Cup sorozat közös fordulója Ausztriában. Berta Benjámin, a bajnokság fiatal élmenője először ült az F3-as Toyota Dallara volánja mögött ezen a pályán, de hamar ráérzett a ritmusra, és ötödik helyen zárta a pénteket.

Pedig nem indult minden felhőtlenül a magyar pilótának, az első felmenetelt ki is kellett hagynia egy technikai probléma miatt:

„Nagyon vártam már, hogy Imola után ismét versenyre induljunk, külön öröm számomra, hogy a bajnokság az általam kedvelt Red Bull Ringen folytatódik. A mai napon három felmenetelünk volt, azaz nekem csak kettő, mivel egy kisebb műszaki probléma miatt az első edzést ki kellett hagynom. Ettől cseppet sem voltam elragadtatva, hiszen fontos lett volna, hogy a szombati éles „bevetés” előtt minél több kilométert gyűjtsek.

A második etapra orvosoltuk a problémát, ez a szakasz az ismerkedés, és a határok keresésének jegyében zajlott. Utóbbit ki is maxoltam, hiszen a füvön és a sóderágyban is tettem egy rövid látogatást. Érdekes, hogy gyorsnak éreztem magam, viszont mégsem voltam az! (nevet) Az igazat megvallva ekkor még a beállításaim sem voltak optimálisak, de tanulásnak bőven elment a dolog. 

A nap második felében aztán már sikerült ráéreznem a flowra, változtattunk az autón is, így minden sokkal stabilabb lett. Az utolsó edzést az ötödik helyen zártam, ami használt abroncsokon, az erősebb technikáknak kedvező karakterisztikájú pályán szerintem egy remek eredmény.” - osztotta meg gondolatait lapunkkal Berta Benjámin.

Szombaton és vasárnap egy-egy időmérővel és versennyel folytatódik a program, a SOLUTION Racing Team pilótájának szerepléséről helyszíni tudósítás keretében mi is beszámolunk majd.

Címkék