Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

F3: Berta Beni KATEGÓRIAGYŐZELMET villantott

F3: Berta Beni KATEGÓRIAGYŐZELMET villantott
Tóth Krisztián Márk

A mai nap két felmenetellel folytatódott az FIA CEZ bajnokság horvátországi fordulója, a formulaautós mezőny egy-egy időmérőt és versenyt teljesített. Berta Benjámin az F3-as volánja mögött most sem hazudtolta meg magát, és remek versenyzéssel kategóriagyőzelmet zsákolt.

A nap nyitóeseménye a hétvége második kvalifikációja volt, a reggeli órákban zajló etapon a SOLUTION Racing Team pilótája csak az utolsó percekben gurult a pályára, de a két mért köre így is elég volt az első soros rajtpozíció megszerzéséhez:

„A ma reggeli időmérő ugyanúgy zajlott, mint a pénteki: nem igyekeztem ki a boxból, minél később annál jobb alapon szerettem volna úgy referenciakört futni, hogy mellette megőrzöm az abroncsaim hatékonyságát. Ez maradéktalanul meg is valósult, hiszen két körből második időt autóztam, bár a frissebb F3-as ellen nem volt esélyem a pole-ra, de az azonos technikába ülő versenyzőnek csaknem 3.5 másodpercet adtam.” – értékelt Benjámin az újabb időmérős második helyezése után.

A délutáni versenyt már a tegnapihoz hasonló irdatlan hőség és extrém forróságú beton jellemezte, ahol kulcsfontosságú volt a megfelelő gumikezelés. Berta Beni számára ez egy esélynek mutatkozott, hiszen a fiatal versenyző mestere az abroncsok megfelelő beosztásának:

„Azt gondoltam, hogy a mai első futamon esélyt jelenthet, ha a legfőbb ellenfelemnél jobban bánok a Pirellikkel, és talán ezzel a technikáink közötti nagy különbség ellenére is nyomás alatt tarthatom őt. A rajtom nem volt az igazi, vissza is estem egy helyet, ennek ellenére néhány körön keresztül csatában voltam Paolo Brajnikkal, de az Euroformula specifikációs Dallarával szemben most is kijött az én autóm gyengesége.

Hiába osztottam be a lehető legjobban az abroncsaimat, az egyenesekben folyamatosan elnyúlt tőlem, és ugyan a technikás részeken valamelyest csökkentettem a különbséget, mégsem adódott releváns esélyem az előzésre. Végül kategóriagyőzelemmel és összetett második helyen zártam a futamot, de nem bánkódom, hiszen egyforma technikák esetén abszolútban is a topon lennék. Addig is, míg ez megvalósul, igyekszem minél több versenytapasztalatot és rutint magamra szedni.” – nyilatkozott eltökélten a #63-as rajtszámmal induló Benjámin.

Folytatás vasárnap délelőtt, mikor is 10:40-től érkezik a horvát CEZ hétvége záróversenye.

Címkék